Történet A Lógody-utcáról, a tavaszról, a halálról és a messzeségről   By: Béla Balázs (1884-1949)

Történet

BALÁZS BÉLA

TÖRTÉNET A LÓGODY UTCÁRÓL, A TAVASZRÓL, A HALÁLRÓL ÉS A MESSZESÉGRÕL

[Illustration:]

BUDAPEST ATHENAEUM IROD. ÉS NYOMD. RÉSZVÉNYT. KIADASA

Költeni annyi, mint itélõszéket tartani önmagunk fölött. (IBSEN)

A szerzõ minden jogot fentart magának, a forditás jogát is

Volt Budán a vár oldalában egy meredek, nagy rendetlen telek. A Lógody utcától fel a Lovas utig. Az idõsebb Novoszád Ferenc birtoka volt. Hanem õ már csak a fent levõ kis korcsmát tartotta meg a hozzávaló kétszobás lakással. Ott mérte az uj móri bort három asztal vendégének. (Inkább csak a szomszédság járt oda). Lent is volt két kis ház, a Lógody utcai kaputól jobbra meg balra, melyek szûk és különös formájú sikátort alkottak az alsó udvarban. Két két szoba konyha mindegyikben, Azokat a gyermekeinek adta jussba már régen. Az egyikben a lánya lakott férjével és két gyermekével. (A férje, Jung János, irnok volt fent a várban.) A másik házban ifjabb Novoszád Ferenc lakott. Õ foltozó varga volt. Kissé félkegyelmû lévén ezt a mesterséget is alig tudta megtanulni. Hanem a felesége mosni és takaritani járt és igy gyerek nélkül csak megtudtak élni. Az egyik szobát kiadták tizennyolc forintért. Egy fiatalember lakott benne. Valami festõ féle.

Igy hát csendesen éltek és nem is volt más zavar, minthogy a szobaurhoz néha mindenféle furcsa fiatalemberek és lányok jöttek. Az alagút felõl jöttek Pestrõl késõ vacsora után nagy lármával, és hajnalig is fent voltak és zongoráztak. Aztán az, hogy a Jungék fia egy félév óta feküdt már száraz betegségben és Rosenzweig orvos azt mondta, hogy nem is fog többet felkelni. És még bajt okozott a tavaszi viz, mert kimosta a felsõ lépcsõt a kõboltiv alatt. (Az öreg Novoszád azt mondta, hogy száz év elõtt ott pince volt, mely a régi várhoz tartozott és hogy ott egy alagútnak kell lenni.)

Egyszer vasárnap vacsora után kint ültek az udvarban. A szomszédból is átjött a fiatal házaspár. Egy sváb napszámos a feleségével. Egyforma keményített kék kötõkben álltak vállal összetámaszkodva.

Egyszer azt mondta ifjabb Novoszádné:

Hát már május hónap van.

Miért gondolja Zelma néni? kérdezte a szobaúr, aki a maga ajtaja küszöbén ült törökösen.

Mert a hold alatt olyan szép világoskék bárányfelhõk vannak. Tessék nézni. Ha a hold alatt ilyen szép bárányfelhõk vannak, akkor május hónap van.

Akkor van május, mikor a kalendárium irja. Szólt bele Jungné. Hamarabb kiolvashatja onnan, aki tud.

Zelma néni nem tudott olvasni. De Jungné a sok nyomorúság miatt volt olyan és ezért nem vette zokon senki. Õ most is csak az ajtóig jött ki, mert odabent a férje is betegen feküdt.

Semmi az, amit a kalendárium ir mondta a szobaúr. Felállt és tiz ujjával fésülte hosszú, borzas haját és nézte a holdat. Semmi az, amit a kalendárium ir. Mikor áprilist irt, olyan köd és hideg volt, hogy az október sem mindig olyan. Tizenkét táncos az, aki nem megy mindig rendesen egysorban. Január van mondják, az emberek: szánkáznak és korcsolyáznak. De egyszerre csak egy fényt tükröz egy ablak. Mi volt az? Egy júliusi alkony szaladt keresztül. És többen is vannak, mint tizenketten. Csak a többinek nincs neve. Például mi az, mikor hóolvadáskor olyan bágyadt, puha az erdõ, mint nagy nyárban és még fénye sincs? A többi névtelen. De ma este majus van.

Jungné vállat vont és hirtelen fordulással bement a lakásba.

Hát persze mondta Zelma néni szégyenkezõ hangon, mert õ sem értette ezt a beszédet. Hát persze. Van mindenféle.

Akkor fönt a bosnyák kaszárnyában megszólalt a takarodó. Csendesen hallgatták.