                           X. évfolyam 19. sz.
                           1918. május 12


Élet

Képes heti folyóirat
szerkeszti Andor József


      Szerkesztőség és Kiadóhivatal
      Budapest I Fehérvári út 15/c
      Előfizetési ára:
      Egész évre 30 kor. Félévre 15k
      Negyedévre 7k 50 fill.
      Megjelenik minden vasárnap

+--------------------------------------+
|                                      |
| Lohr Mária                           |
|                                      |
| --Kronfusz--                         |
|                                      |
| A főváros legrégibb csipketisztító-, |
| vegytisztító- és                     |
| kelmefestő-gyári-intézete.           |
|                                      |
| Alapítva Telefon                     |
| 1867. József 2--37.                  |
|                                      |
| Gyár és főüzlet:                     |
| BUDAPEST, VIII. kerület,             |
| Baross-utca 85. szám.                |
|                                      |
| Fiókok: II. kerület Fő-utca          |
| 27. szám.--IV kerület                |
| Kekü-út 6., Kecskeméti-utca          |
| 14.--VI. ker. Andrássy-út            |
| 16., Teréz-körút 39.--V.             |
| ker. Harmincad-utca 4.--VIII.        |
| ker. József-körút 2.                 |
|                                      |
+--------------------------------------+

Az „Élet‟ testvérlapjai:

Zászlónk, a diákság havi lapja. Egy évre 4
korona. A Zászlónk Diáknaptára 1.50 korona,
a Zászlónk előfizetőinek 1.10 korona.

Nagyasszonyunk, a serdülő leányvilág havi
folyóirata. Egy évre 6 korona.

Kis Pajtás, az elemi iskolások havonkint
kétszer megjelenő lapja. Egy évre 6 korona.

E lapok kiadóhivatala Budapest, VII, Damjanich-ucca
50. szívesen küld ingyen mutatványszámot.

+-------------------------------+
| Kirchknopf                    |
| és Ádám                       |
|                               |
| Budapest,                     |
| IV, Ferenciektere 7.          |
|                               |
| Vászon és fehérnemű           |
| áruháza. Rövid- és szövöttárú |
| raktár. Kórházi               |
| és intézeti felszerelések.    |
|                               |
+-------------------------------+

+--------------------------------------------------------------------+
|                              !!!!!!!                               |
|                                                                    |
|                             Ujdonság!                              |
|                                                                    |
|                             Rangosan                               |
|                                                                    |
|                        Alföldi történetek                          |
|                                                                    |
|                       Irta Pásztor József                          |
|                                                                    |
|                             Ujdonság!                              |
|                                                                    |
|                          [Illustration]                            |
|                                                                    |
|           A jeles író legértékesebb népies elbeszéléseit           |
|            adja ebben a kötetében. Az akácvirág illata,            |
|         a frissen szántott föld szaga árad felénk ezekből          |
|        az írásokból. Derűs, finom, meleg humorral írt igaz         |
|        megfigyelések a nagyar népéletből; pompás, jellemző         |
|        erővel meglátott alakok, megkapó, igaz beállításban.        |
|                                                                    |
|       Pásztor József magyar lelke derűjén keresztül látja          |
|        a népet, ez teszi meleggé és vonzóvá népies írásait.        |
|          A tízives pompás kötethez Undi Mariska, a jeles           |
|          festőművésznő rajzolt bájos címlapot. Ára 7 kor.          |
|                                                                    |
|           Megrendelhető az ár és 70 fillér postaköltség            |
|           előzetes beküldésével lapunk kiadóhivatalában            |
|                   Budapest, I, Fehérvári-út 15.                    |
+--------------------------------------------------------------------+

+--------------------------------------------------------------------------+
| Ujdonság!                         A jelen idők legalkalmasabb imakönyve! |
|                                                                          |
| Felhívjuk olvasóink figyelmét Vargha Damján dr. ciszterci-rendű          |
| gimnáziumi tanárnak most meg jelent és napjainkban nagyon időszerű       |
| imakönyvére, melynek címe:                                               |
|                                                                          |
| IMÁDKOZZUNK A DIADALMAS BÉKÉÉRT                                          |
|                                                                          |
| és amely összegyűjtve magában foglalja mindazokat az imádságokat,        |
| melyeket a katholikus anyaszentegyház béke kiesdeklésére a híveknek      |
| ajánlott vagy búcsúkkal ellátott. Ez a béke-imakönyv az októberi         |
| ájtatosságra, vagy békelitániákra kiválóan alkalmas.                     |
|                                                                          |
| Szentséges Atyánk, XV. Benedek pápa forrón óhajtja, mindnyájunknak       |
| elsőrendű érdeke, hogy buzgón és állhatatosan imádkozzunk a békéért!     |
| Ime most megjelent egy béke-imakönyv, mely a béke jegyében született meg |
| és magában foglalja a béke-mise magyar fordítását is a napi imádságok,   |
| gyónás, Jézus Szíve és a loretói litániák, a szent olvasó, a béke        |
| keresztúti ájtatossága stb. stb., imádságokon kívül. Az egész            |
| könyvecskét kiegészíti néhány ének a legszebbekből és a Szentírásnak     |
| békéről szóló tanítása.--Ára kétszínnyomatú kemény borítékban 1.50,      |
| kötve 3, díszkötésben 5.50 kor.                                          |
|                                                                          |
| Megrendelhető az összeg és 30 fillér postaköltség előzetes               |
| beküldésével                                                             |
|                                                                          |
| az „Elet‟ Irodalmi és Nyomda Részvénytársaságnál, Budapest, I,           |
| Fehérvári-út 15. sz.                                                     |
|                                                                          |
+--------------------------------------------------------------------------+

Hirdetések felvétetnek az „Élet‟ Irodalmi és Nyomda
Részv.-Társ.-nál Budapest I. kerület, Fehérvári-út 15.

X. évf. 19. sz. Élet 1918. május 12.




NOE BÁRKÁJA


A nagy ünnep esti lakomáján, immár legutoljára, de mégis csak
engedtessék meg nekem is, hogy szólhassak. Az előttem ülők egyértelmű,
lelkes dicséretét továbbhömpölygetni nem tudom, nekem már csak a
hálátlan és kellemetlen gáncs jutott. Az előttem szólók majdnem
mindnyájan a bárósággal kezdték, de nekem furcsának tetszett a
kimagyarázkodó mentegetőzés és sokszor ijedve néztem körül. Mert
aminthogy nem szabad, hogy egy igazi államban az ember mártíriuma legyen
a szegénység, épúgy nevetséges volna, ha a gazdagság s az előkelőség
állna az útjába valakinek. Nem tudom, hogy ki tartaná azért Alkaiost
vagy Pindarost elvetendőknek, mert arisztokraták voltak, Horatiust mert
szegénysorsból vergődött föl, Plantust, mert rabszolgamunkát végzett és
malmot hajtott. Ki dobná félre Petőfit, mert az apja mészáros volt,
Aranyt, mert parasztviskóban született s ki nem érzi őket igaz
testvériségben azzal, aki ma nekünk Kemény Zsigmond. Az irodalom
szuverén terület, hol minden rang és kiváltság megszünik, épen azért
minden mentegetőzés vagy frázis, vagy vétek, vagy ostobaság.

De itt úgyis egészen másról van szó. A modern embernek nagy bűne, hogy
elkábul a szenzációtól és elveszti a fejét. Egy milliomos bárónő drámát
ír: szenzáció. Egy vidéki szinésznek pikáns botránya röppent szét a
lapokban: meghitták próbaéneklésre. Egy másik sorsjegyen nyert: mindenki
a tehetségéről beszélt egyszerre. Egy író botrányos módon válik a
feleségétől, másnap jelentik a lapok, hogy a szerzőnek legközelebb
regénye fog megjelenni.

Ezek mind csúf, szomorú, szatírába kivánkozó dolgok, de a mai életet
jelentik... Egy irónő darabot ir egy svájci hotelről, hol a háború alatt
egy internacionális társaság tartózkodik, arisztokraták, diplomaták,
kémek, kémnők... Ha valaki ostorozni akarja, hogy az arisztokrácia élete
megállott, már nem képes egyetemes célokba belekapcsolódni, nem lát túl
önmagán s belesüpped az erotikába--ám tegye, de mindig a való életből
induljon ki s ha szatírát ír kétszeres gonddal, mert az élettorzítás már
itéletmondás, élet fölött való lebegés. Horatius szatíráinak emberei
maig is eleven emberek; a sorsával elégedetlen kereskedő, hajós, ügyvéd,
katona ma is itt jár körülöttünk, a bohém szinész, ki egyszer herceg,
másszor koldús s az életet fordítva éli, ismerős alak ma is, s ama
dilettáns kullancsnak is megvannak a mai rokonai, aki Horatiusba
csimpaszkodott a Via Sacrán. De az az élet, mely Hatvany Lili darabjában
megjelenik, csak az irónő agyában van meg; ezek az előkelő hölgyek a
szerző szerint úgy beszélnek szeretkezéseikről, viszonyaikról egymás
közt és egymás előtt, ahogy csak bestiák, vagy beszámíthatatlanok
beszélnek, de emberek nem, arisztokraták nem, sőt kokottok sem. Nem
szatíra ez a szatíra, hanem az írónő nézőpontja torz és beteges. A
szerző hasonlít ahoz az alakjához, aki csak a körötte lévő döbbent
csendre tér észhez. „Mi az? Mondtam valamit, amit nem kellett volna? Mit
mondtam? Nem értem!‟

A modern ember számára határozottan szenzáció ez az előadás: ilyen
szemérmetlenül eddig csak a másodrendű kabarékban beszéltek színpadról.
Rómában a színielőadások után sokszor megtörtént, hogy a meztelenséget
látni kívánó csőcselék ráparancsolt a szinészekre, hogy a színésznőkről
tépjék le a ruhát. Egyszer a híres, szigorú erkölcsű Cato is megjelent
egy ilyen előadáson, de még a darab vége előtt eltávozott: talán nem
akarta zavarni a förtelmes mulatságot, vagy talán megrémült volna tőle.
Mi is ilyenformán vagyunk sok-sok mai darabbal, meg kell szökni előlük.

Vannak profán ünnepek is: ilyenek a kultúra ünnepei. A Belvárosi Színház
már megadta a programját; hogy ezután mi következik, az már
előrelátható. Este egy fiatal újságíróval beszélgettem: szidta a
darabot, de a kritikáról azt mondta, hogy nem fontos. Nem fontos,
állította meggyőződéssel. S reggelre harsonák szóltak minden színházi
beszámolóból. --c.

[Illustration]




A SZOCIÁLDEMOKRÁCIA ELLENSÉGESKEDÉSE
A KERESZTÉNYSÉGGEL

IRTA: PROHÁSZKA OTTOKÁR


A kereszténység sem a munka vallása, abban az értelemben, hogy neki is
az ember mindig több s jobb mint az egész világ és nem akar oly
munkaprogramot, mely az embert a munkának s mondjuk, a kultúrának
rabszolgájává tegye s a lelki életet elsilányítsa és elfojtsa. Igy kell
érteni az Evangéliumnak azt a szavát: „Ne gyűjtsetek magatoknak
kincseket a földön, hol a rozsda s a moly megemészti‟ (Mát. 6, 19.), „és
a ruházatról miért aggódtok? Nézzétek a mezei liliomokat mint
növekednek, nem munkálkodnak és nem fonnak‟. (Mát. 6, 28.) Ez nem annyit
jelent, hogy ne dolgozzunk s ne fonjunk, hiszen Krisztusnak köntöse is
„varratlan volt, fölülről egészen szőve‟ (Ján. 19, 23.); hanem annyit,
hogy a munkában a lélekről meg ne feledkezzünk. A lelket óvni, nevelni s
gyámolítani kell s főleg a kizsarolástól kell azt megóvni.

A szociáldemokrácia is meg akarja védeni az emberiséget a kizsarolás
ellen, fel akarja karolni a gyöngét s biztosítani akarja a létét, meg
akarja ezt tenni a kiváló munkabirók kárára is, amiért azután
kapitalista irányzatú írók, mint Méhely Kálmán is, a szociáldemokráciát
a „lusták vallásának‟ nevezik el. Ezt a vádat azonban könnyen
elviselheti. Elviselte azt előtte a kereszténység is, mely szintén azt
hirdeti, hogy ne zsarolja le magát az ember egy folyton lihegő
iparkodásban, hanem legyen neki ideje s gondja másra is; legyen ideje s
kedve a szép és nemes életre.

De ha vissza akarjuk adni az embert önmagának, vissza szellemi
igényeinek s belső világának, miért akarjuk e belső világból kizárni a
vallásos elmélyedést és miért nem hajtjuk meg zászlónkat tisztelettel s
jóakarattal az egész szellemi világ, az ember belső világa előtt? Mi
keresztények ezt készséggel megtesszük; de miért nem teszik ezt a
szociáldemokraták, kik velünk együtt akarják biztosítani a jobb s
nemesebb emberi létnek anyagi alapföltételeit? A lelket lefogni nem
lehet; megmámorosítani, megtéveszteni lehet, de csak egy ideig. A
szociáldemokrácia is meg fogja ezt tapasztalni. Most fogait vicsorítja,
öklét rázza s frázisokkal handabandáz, azalatt a világ fejlik s az
állapotok javulnak. Majd ha a nagy ellentétek elsimulnak s az
egyenlőtlenség jobban kiegyenlítődött, akkor megint élénkebben
jelentkezik a lelki élet igénye s a lelki kultúra intenzivebb
művelésének szüksége és lehetséges, hogy a nagy szociáldemokratikus,
tüntető vallástalanság után az ember megint mélyen és őszintén vallásos
lesz s egykor majd megmosolyogja a historikus materializmus téziseit.

A második oka annak az izzó gyűlöletnek, mellyel a szociáldemokrácia az
egyház s általában a kereszténység ellen viseltetik, a párttaktikában
rejlik. A szociáldemokrácia nemcsak osztályharcot hirdet a gazdasági
emancipáció érdekében, hanem az osztályharc megvivására elszánt
hadsereget is nevel magának, melyet erőszak tart össze, s melynek
jellege is az elkeseredettség, a gyűlölet s a fanatizmus. Elkeserítenie
külön nem kell a tömegeket. A mai társadalom olyan mint egy óriás ágyú,
mely meg van töltve a szenvedés s a gyűlölet összes robbanó energiáival.
Ez elégedetlen elemeket azután még külön meggyúrja a „szervezés‟. A
szervezésben nem ismernek pardont. Aki nem szervezett munkás, annak
betörik a fejét s kiteszik a szürét. Haljon meg éhen, ha nem akar
szervezkedni. Az ország közönsége csak az imént értesült arról, hogy a
budapesti vasgyárak kollektív szerződést kötöttek a szervezett
munkásokkal s többi közt megigérték, hogy csak szervezett munkást
vesznek fel a gyárba. Hiába hivatkoznék a nem-szervezett munkás a
munkára való jogra, a szabadság tiszteletére, az egyenlőség
megbecsülésére, amire a választójogi kérdésben a szocialisták oly
szivesen s oly nyomatékkal hivatkoznak. A valóságban minden munkásnak
szervezkednie vagyis a szociáldemokrata falankszba beállania kell, ha
akar, ha nem akar. Csak így eshetik latba a szociáldemokrácia mint
politikai párt az ország ügyeinek intézésénél; csak ha szervezett tömeg
áll háta mögött, akkor adhat súlyt követeléseinek. Hogy aztán ebben
mennyi a jog, a szeretet s az erkölcsi tartalom, azt egyáltalán nem
kérdi.

Nála az érdek most a hatalom. Aki ezt nem szolgálja, azt vagy öntudatra
ébreszti ököllel vagy vértanuságba hajtja. Ezt a hatalmat összpontosítja
azután egy-két, felelősségnélküli ember kezében, aki jön-megy, szerepel
vagy elcsapatik s aki saját feje s belátása szerint adja ki a jelszót s
határozza meg a tömegfanatizmus irányát. Minek itt erkölcsöt s jogot
emlegetni? A pártnak hatalom kell s a hatalomhoz tömeg kell. A tömeget
föl kell hajtani s kényszerkeretekbe gyúrni. A lelkületére gondjuk van.
Mindent egyoldalúan s lázítóan mutatnak be neki; az iskolában megtanul
gyűlölni s az eddigi társadalmat elvetemült bandának nézni. A világ
megváltója a szociáldemokrácia. Hogy mit mondanak mások, azt az
öntudatos szocialista lemosolyogja; hiszen ő a szervezetben van, az a
másik híresség pedig, aki vele ellenkezik, bizonyára csak olyan burzsoá
könyvmoly vagy filozóf!

Hiába mondjuk az ily szervezkedésre, hogy nem méltó a munkásokhoz, nem
méltó az emberhez s hogy a régi zsarnokságnak egy új kiadása; hiába
mondjuk, hogy az ilyen irányzatból ki van zárva minden erkölcs és
igazság. Itt tényleg a nagy cél, az új, boldog világ reménye szentesít
minden eszközt. Ez is harc s e harcban a szociáldemokrácia is azt
tartja, amit a mi hadvezéreink tartanak s már Grotius megirt: „Omnia in
bello licesse, quae necessaria sunt ad belli finem.‟ Minden meg van
engedve a háborúban, ami a győzelmet biztosítja. A vezetőknek ez az
álláspont nagyon kellemes és hasznos. A középkori kondottierik sem
kérdezték, hogy a zsoldos-szakma jó és szép mesterség-e, hanem azt
látták, hogy kifizeti magát, sőt ha valaki Colleone, akkor évi 100.000
aranyforintot is szerezhet s azután még szobrot is kap Venéziában! A mai
osztályharc is jó mesterség; a vezetőségnek jól jövedelmez; a
munkásságnak is sok előnyt vív ki; hogy azután azt csak
osztályelzárkózottsággal s csak osztályfanatizmussal és egyoldalúsággal,
tehát bizonyos butítással lehet megcselekedni, az igaz; de hát
eklektikus filozófokkal új világokat csinálni nem lehet. Ki tehet
arról?!

A szociáldemokrácia eszerint egy nagy, internacionális sündisznó, mely
tele van tövissel, sőt meg van spékelve élesre fent tőrökkel, a hatalom
minden kiméletlenségével s keménységével. „Qui me touche, s'y pique‟,
aki hozzám ér, megszúrja magát, ez lehetne jelszava. De hát ki is akarna
az ilyen tüskés, brutális jószággal kikötni? Az állam inkább paktál
velük, a társadalom kitér útjukból,--nos és az egyház? Igen, igen, itt
az ellenség, a veszedelem. Ellenség, aki nem verekszik, de aki nagy
befolyással lehet a munkásokra. A szülői ház nevelése, az ártatlan kor
emlékei, a keresztény szokások, a lélek mélyében pihenő vallási tudatok
s vágyak önkéntelen zsongásai, az áldozások, az istentiszteletek, a
meghatottságok emlékei mérséklő s józanító befolyást gyakorolnak az
elvből nekidühített emberek lelkére. Csökkenthetik a fanatizmust s több
szeretetre s nagyobb igazságszolgáltatásra inthetik még az
elkeseredetteket is. Hát csak ők szenvednek-e? Nem szenvedünk-e
mindnyájan? Csak ők akarnak jobb világot? Nem akarják-e azt mások is?
Csak őket zsarolják-e? Nem zsarolják-e ők viszont a világot rémséges
béreikkel? Jobbak-e ők, mint az árdrágítók? Csak nekik van-e igazuk s ők
bérelték ki a világboldogítást? S az-e a helyes s nevelő állásfoglalás,
hogy szinte féltékenyen tartanak távol mord, inficiált lelküktől minden
más befolyást s minden erkölcsi érintést?

A szociáldemokrata tömegek ereje a „zárt társaságok‟ korlátoltsága.
Minden zárt társaság bornirt felfogásában s igazságtalan másokról való
itélkezésében. Ami kívül van, az nincs belül, s a zárt társaság már csak
jobbnak tartja magát a kívülállóknál. Főleg a szocialista ifjúság--az
öregje már tapasztaltabb s jobban lát--mélyen meg van győződve, hogy a
szocializmusé minden igazság az égben és a földön s hogy a többi világ a
sötétben botorkál; ennek következtében legföljebb sajnálkozva néznek le
a többi halandóra, akik nem szocialisták. Minden legényke, az ifjúságot
jellemző intellektualizmus ösztöneinél fogva, az egyedül igaz tannak
részese lévén, úgy érzi, hogy fölötte áll a társadalomtudomány bármely
bölcsének, aki máskép vélekedik. Elég, hogy valaki szakszervezeti; a
„szakszervezet‟ az sziboletje nemcsak az erőnek, hanem a bölcseség
misztériumaiba való beavatottságnak. Ugyanilyen jellege a
szociáldemokrata ifjúságnak a tekintélyimádás. Bármily különösnek
látszassék is, hogy az erőszak s a féktelenség neveletlenségében
hajlandók legyenek az emberek mások tekintélye előtt meghajolni s annak
behódolni, ez a behódolás mégis megvan, ami a szocialista tanoknak s a
vezetőség irányításának elfogadását illeti. Ez természetesen nem érinti
az emberek más neveletlen ösztöneit, melyeket a külső drill egyáltalában
nem fékez s nem is akar fékezni. A szociáldemokrata a szakszervezeti
fegyelemtől ugyancsak nem lesz jobb, nem lesz erkölcsösebb, sem
tisztább; tehet, amit akar; bűnösségét kimentheti a külső körülmények
mostohaságával; hisz nem tehet róla, hogy olyan, amilyen, lévén ő
erkölcseiben csak lenyomata a rossz, alávaló társadalomnak. Amire
azonban gondjának kell lennie, az a szakszervezet tömegében való
felolvadás, szennylapokra való előfizetés, adózás s a tömegpsziké
kitöréseiben való hűséges segédkezés. Hódolnia kell a vezetőségnek--ez
az ő engedelmességi fogadalma--s örülnie kell, ha szót fogadhat neki. A
vezetőség szocialista, tehát kitünő; ha bakokat lődöz is néha, az nem
baj; nagyobb baj s kisebb jó volna, ha helyében ülnének s diktálnának
mások, kik nem szocialisták, ha mindjárt a legbölcsebb emberek volnának
is. De különben is a szocialista előkelőségek tehetségben s
hozzáértésben is alighanem a legnagyobb kapacitások; különben nem
küzdötték volna fel magukat a szociáldemokráciában, mely maga az igazság
s így csak a valódi tehetségnek kedvezhet.

Ez a mentalitás egybekovácsolhat százezreket s fölszíthatja a tömegek
szenvedélyeit; ez a mentalitás lehet a párthatalom s párttaktika
nélkülözhetlen eleme: de semmiesetre sem áll erkölcsi magaslaton. Nincs
is annak más ellensége, mint az erkölcs maga, a több igazság, a nagyobb
méltányosság, a szabadság tisztelete s az egyéniség nemes lelkülete.
Természetesen ezek az elemek alaposan meggyöngítenék a pártot,
amennyiben az hatalmat s ezzel együtt erőszakot, kiméletlenséget s
terrorizmust jelent. Azért hát félre velük s félre minden oly
befolyással, mely a zsarnokságot épen az erkölcsi érzések fölszitása s
nevelése által veszélyezteti. Ezt a befolyást leginkább az egyház s a
keresztény gondolkozás s érzés gyakorolja; azért is ezek a
szociáldemokráciának kikiáltott ellenségei.

Ilyen ellensége a bornirtságnak a fölvilágosodás, az erőszaknak az
erkölcsi érzés, a zsarnokságnak a szabadság! Ez ellentétek mindenféle
kiadásban mutatkoznak be végig a világtörténelmen. A mi korunkban a
szociáldemokrata üzelmekkel szemben az erkölcsi érzést s a szabadságot
legélesebben a kereszténység képviseli; innen az elvi ellentét, innen a
piszkolódó gyűlölködés a kereszténység ellen a szociáldemokrácia
részéről.

Mindezt el kell szenvedni az igazságért,--el kell szenvedni azért a jobb
világért, melyet épen a szociáldemokrácia sürget, de amely jobb világ
nem a zsarnokságon s nem a terrorizmuson, hanem a több s jobb erkölcsön
s az igaz szabadságon fog felépülni.

[Illustration]

[Illustration]

[Illustration: A TOMPA-HAGYATÉK: A boríték eleje Tompa sajátkezüleg irt
rendelkezésével, hátulja az irodalmi hagyatékot átvevő premontreiek
aláírásával és pecsétjével]




VIRÁGOS FÁK KÖZT FIATAL LÁNY MEGY

MÉCS LÁSZLÓ


A kék egen pacsirta ujjong,
Piros rügyekkel int az új lomb.

A fák: ma lenge, színes álmok,
Alattuk szívrepesve állok.

Állok álmok piros pünkösdjén,
A fák alatt virágos ösvény.

Egy ifjú lányka lépdel erre,
A lába: tánc, virág a melle.

A szeme: kincses kert nyilása,
Boldog lesz, ki szivéig ássa.

Az ajka: dal, csók /sohse fösvény/,
Paradicsomba visz ez ösvény?...

A kacagás hull, hull a lomb...
Hugom, hová mégy erre, mondd?

Látod, hogy hull az álmok szirma?
Hulló sziromra sorsod írva...

[Illustration:]




A BUDAI GYÁR

ELBESZÉLÉS. IRTA: TARCZAI GYÖRGY (3)


Az özvegy gyönyörűségtől csillogó szemmel nézi leányait, amikor vacsora
után bontogatni kezdik hajukat s az egyiknek vállán mint arany fátyol, a
másikén mint barna felhő terülnek széjjel az egyformán dús selymesfényű
fonatok. A szőke Böske őreája ütött s szinte fiatalkori mása. Terka
inkább megboldogult apjához hasonlít. De szép mindakettő, rózsás arcú,
csillogó szemű. A nagyobbik vonásai mégis mintha finomabbak lennének.
Ezt kár lenne a fazekashoz adni feleségül. Ám Terkát szivesen áldozná
föl. Ha fiatalabb is, van olyan erős mint Böske s olyan egyszerű,
viselkedése is olyan természetes és barátságos, mint egy bugris leányé.

Amikor aztán egy este azt látták a bástyáról, hogy a Kuny-ház fölött
ugyancsak füstölög a kémény s Náci bácsi, aki aznap hozzájuk szegődött,
arra biztatta őket, hogy nézzék meg együtt a gyárat, a leányok nem kis
csodálkozására, az özvegynek sem volt kifogása ez ellen. Sőt mikor egy
szép nyárelői délután az öreg úr értük jött, ő is velük ment. A
városházáról hozzájuk csatlakozott néhány úr, Balásy nótárius és a
fiatal Laszlovszky szintén velük ment. A nyáriasan öltözött társaság a
várbeli kiskapunál találkozott. A Gréven-ezred néhány tisztje ott
unatkozott a várfal mellett s ugyancsak sóvár szemmel nézte, mint
igyekszik le a lépcsőn a két fiatal leány nyomában a sok városbeli úr.
Nagyokat bókolva köszöntek az öreg asszonynak is. De hogy nem szólította
föl őket erre, egyikük sem mert a lányok nyomába eredni.

A generálisréten a frissen kaszált fűben toronyirányt mentek át. Az
országúton a fiatal Laszlovszky a leányok elé terítette könnyű tavaszi
köpenyegét, hogy a por be ne lepje ezüstcsatos szattyáncipellőjüket. Az
özvegy ugyancsak megfenyegette. A következő pillanatban azonban már az
út túlsó oldalán álló gyárépület oszlopos kapujára meredt tekintetével.
A kapuban háromszögletes kalappal hóna alatt, csatos cipőben,
harisnyásan, végig zsinóros bársony dolmányban ugyancsak előkelőnek
látszó úr várt reájuk s nézte csöndesen mosolyogva a fiatal legény
szeleburdi ágálását.

--Kuny barátom!--mondja az özvegynek Náci bácsi.

--Ugyancsak kicsipte magát!--súgta Böskének a polgármester fia.--Balásy
alighanem megüzente neki, milyen előkelő látogatói lesznek.

A fiatal leány kipirult arccal fogadta a gyáros néma, de hódolattal
teljes főhajtását s lépett be elsőnek a tágas udvarba. Ezt háromfelől
épületek zárták körül. A hegyek felé a pataktól kettészelve virágos kert
nyílt. Egy ittfeledett öreg hársfa alatt terített asztalok álltak.

--Csak nem tart vendéglőt is!--csudálkozik Terka s egyenesen a kert felé
tér. Náci bácsi azonban mellette terem s erre ő is befordul a többiek
után. Az egymásba nyíló szobák, termek, szinek sorában érdekes világ
tárul föl előttük. A vendégek kiváncsian hallgatják a gyáros magyarázó
szavát, nézik mint puposodik a korongozók keze alatt boszorkányos
gyorsasággal, mindenfajta bögre, váza, kupa. Mint viszik az inasok a
szárítószínbe, mint öntik le ebben a megszikkadt holmit mázzal, viszik
ismét tovább. A kemencés szín előtt volt a festőlegények szobája. Kuny
Domonkos itt bemutatja a fiatal Germaint, szegről-végről rokonát. Aztán
a kemencékhez mennek. Itt szinte pokoli a hőség. A színben épen akkor
bontogatják az egyik kemence elfalazott nyílását. Szebbnél-szebb kész
cserép kerül ki onnan. Kuny Domonkos egyik legénye kezéből cseréptálon
hatalmas boroskupát vesz át s az öreg Mészáros felé nyújtja.

A társaság kiváncsian nézi a hófehér mázra festett tarka figurákat.

--A Kartigám alakjai!--rebegi az író--Szemében köny csillan föl. Aztán a
kupa alján végighuzódó fölírást betűzi.

--Az Kártigám auctorának, a nagy ivónak!

--Adta teremtette!--pattog az öreg tovább. Kuny elkapja a már szinte
egészen kihült kupát s megnézi.

--Itt nem fogott jól a máz!--csitítgatja öreg barátját.--Azért sült ki
író helyett ivó.

[Illustration]

[Illustration: ARRAS FŐTERE A HÁBORÚ ELŐTT ÉS A BOMBÁZÁS UTÁN Francia
felvétel]

--Igy is helyes!--dörmög a háta mögött Balásy. A társaság nevet. Náci
uram még mindig haragszik. Csak amire a kertbe térnek, enyhül meg kedve.

--Nagy gazember ez a Domonkos!--dörmögi Böske háta mögött. A leány
viszszafordul. Szeme pajkosan csillog. Amire a kertbe érnek, tekintete
ismét merő meleg fény, miközben lopva a gyáros beszédére figyel,
mozdulatait lesi. Kuny egyfelől édesanyját, másfelől őt ültette az
asztalfőre s melléje csupa öreg úr került. Terkát anyjával szemben
Laszlovszky és a nótárius fogja közre. Az özvegy ugyancsak bosszúsan
mered reájuk.

--Kigyelmed nem ül le?--kérdi Kunytól. A fiatal férfi mosolyogva
szabadkozik, hogy ő a gazda itt s mert asszony nincs a házban, neki kell
sorra járnia vendégeit, vigyázni az inasokra, hogy a kiszolgálásnak
semmi híja ne legyen.

--Hiszen nem vendéglő ez!--csodálkozik Terka.

--Dehogy nem!--tréfál mellette Balásy.--Hát nem tudja? Vendéglő a törött
bögréhez.

--Talán inkább a vigma-gyárhoz.

--Hát ez megint miféle gyár?--csodálkozik az özvegy. Náci bácsi közbe
szól:

--Nem gyár, de víg magyar.

Ilyen együgyűségeken mulattak száz és jó egynéhány év előtt Budán. Hát
még Pesten!

--Kuny azonban világlátott, komoly ember--gondolja Böske s amikor
anyjával áll szóba, a szomszéd asztal felé figyel.

A gyári inasok sorra járják a vendégeket hideg sülttel, nádmézes
süteménnyel, gyümölccsel, töltögetnek bort mázas kancsókból a vékony
falú, karcsú, fehér cseréppoharakba. Hogy lefülelte a gyárost, az özvegy
családjának történetével mulattatja. Mátyás király koráig ösmeri őseinek
krónikáját.

--A mi családunk is régi--feleli nyugodtan Kuny.--Van egy háromszáz éves
kalendáriumom. Ebben ősapáim sorra jegyezték föl viselt dolgaikat.

--Csak nem vitézi renden éltek?--vág szavába fölélénkülve az özvegy s
már-már Böskét szánná neki.

--Mind fazekasok voltak. A nagyapám Lotharingiából költözött Bádenbe.
Apám ott Durlachban a cserépgyár direktora volt. De még kiskoromban
Holicsra szakadt. Én is ott tanultam ki a mesterséget.

--Mégis csak jó lesz neki Terka is!--gondolja az asszesszorné, miközben
a gyáros ismét a másik asztalhoz megy át. Ott a városházabeli urak arca
már ugyancsak kipirult, mind türelmetlenebbül pislogtak át rá. Kuny
tudta, hogy énekelni szeretnének s tőle várnak biztatást. Intésére a
nótárius is a másik asztalhoz kerül. A jókedvű társaság összesúg. A
következő pillanatban a gyáros magasra emeli kezét s fölhangzik a nóta,
a régi jó budai dal karban, mint ahogy a várbeli diátrunban énekelnek. A
pompásan egybevágó dallam lágyan árad széjjel a virágillatos esti
levegőben. A nótárius csengő tenorja diadalmasan ujjong föl. Zengését
nyomon kiséri az idősebb urak hol dörgő, hol elfojtott basszus hangja és
lágy baritonja. Perczelék éltek-haltak a muzsikáért. A spinét és az ének
volt csöndes otthonukban jóformán minden szórakozásuk. S most a váratlan
hangverseny ugyancsak kellemesen lepte meg őket. A második strófát már
az özvegy is velük dúdolja s Terka szintén megereszti üdén csengő
hangját s ez, mint a pacsirtaszó, trillázva fonódik a mind tüzesebben
zengő férfihangok közé.

--Kigyelmed miért nem énekel?--szólal meg Böske s arca merő
elragadtatás, amikor látja, hogy Kuny szemében merő hódolattal egyre
csak őt nézi és bármint integetnek feléje barátai fejükkel, biztatják,
hogy velük fujja, néma marad.

--Szép kegyed hangját szeretném előbb hallani!--felel a gyáros. A leány
elpirul. De bár Terkáénál is szebb a hangja, még sincs kedve énekelni.
Most véletlenül Kuny kezére esik tekintete, fura alakú gyűrűjére. A
karika arany pajzsán domború hármas szám csillog.

--Hát ez milyen gyűrű?--kérdi.--Csak nem tagja kegyelmed is valami
titkos társaságnak?

--A világért sem!--feleli a férfi.--Régi családi gyűrű ez. Még
nagyapámé volt Bádenben s ott a hármat, úgy ejtik: treu, ami egyben hűt
jelent. Édesanyámról nővéremre szállt a gyűrű. Ő nekem adta. Én meg
ismét annak szántam, aki feleségem lesz.

Körülöttük mind vígabban zengett, zúgott az ének. Böske arca csodásan
édes mosollyal tovább is csak a gyűrűre néz. A gyáros szivén hirtelen
forróság árad el.

--Elfogadná?--kérdi bátran, elszánt hangon. A leány riadtan néz föl rá,
reszkető ajakkal hallgatja mentegetőzését, mintha sírás fojtogatná.

(Folytatjuk.)

[Illustration:]

A Katholikus Sajtóvállalat az eddigi nem várt eredményen felbuzdulva,
meghosszabbította a részvényjegyzési határidőt. Végre!--sóhajtottak fel
sokan--csakhogy felébredt a katholikus tábor! Felébredt és tisztán látja
a veszélyt, mely fenyegeti tétlensége miatt. De, vajjon felébredt-e az
egész tábor? A vezetők nézzenek körül és rázzák föl álmaikból az
alvókat. Ébredjen, aki még alszik! Dolgozzon, aki már ébren van! Itt az
óra! Cselekedjünk! Ha minden tehetős katholikus család csak egy
részvényt is jegyez, eleget tett kötelességének. És ne elégedjünk meg
azzal, hogy mi jegyeztünk: másokat is buzdítsunk jegyzésre. Ez lesz a mi
sajtóhadikölcsönünk a vérnélküli csatához. Hozzunk meg tehát minden
áldozatot, amely erőnkből telik, hogy diadalra juttassuk lobogónkat.




AZ ÉLET MEGÚJULÁSA

IRTA: MÁTRAI RUDOLF


A természet élete, akárcsak az emberé, álom és ébrenlét között
váltakozik. Az álmot a tél kényszeríti reá, a felébredést a tavasz hozza
meg neki, mely fokozatosan tárja föl szépségeit. Hajnalát a hóvirág
jelenti. Alig hogy olvadni kezd, máris kidugja bókoló fejecskéjét.
Mintha körülnézne, előbujhatnak-e szunnyadó társai. Ezek sem váratnak
magukra sokáig. Egymás után törnek felszinre a tulipán, a jácint, a
tavasz ez ékes virágai. Korai ébredésüket hagymájuknak köszönhetik, mely
még a megelőző esztendőből hozta magával a kifesléshez szükséges
anyagokat.

[Illustration: A FRANCIÁKTÓL ELPUSZTÍTOTT NOYON BUFA]

A Nap hevének növekedtével az ibolyák bánatos színétől, a boglárkák
sárga szirmaitól megélénkül a bokrok alja is. A fűzfa, nyárfa és mogyoró
barkáikkal jelzik új életre keltüket. Lassanként a rétek fakó színe
smaragdzöldre változik, a tavak tükrét új kerettel övezi a madárzajtól
hangos nádas és éledni kezd a bükkös is. Ilyenkor a csupasz ágak között
még a fák tövéig be tud hatolni a napsugár. E kedvező alkalmat sietnek
kihasználni a kankalin, madársóska, berki kökörcsin, hogy mire árnyék
borul reájuk, virágzásukat befejezhessék. Utánuk a cserjék kezdik
bontogatni lombjukat. Később, mikor a szálfák is kilombosodnak és
mozaikszerűen záródó leveleikből boltozatot építenek föléjük, már nem
oly kedvezők fejlődésükre a viszonyok. Hisz a lombsátoros erdőben
nincsen verőfény, a napsugár csak megtörten jut el az erdő mélyébe.

Ebben a félhomályban, az oszlopszerű fatörzsek között, a boltiveket
utánzó ágak alatt mintha ősi dómban járna az ember, melynek
miszticizmusából a kakukszó és a besurranó fénykévékben szitáló
legyecskék tánca tereli vissza figyelmünket a való életre.

A tavasz az erdő és mezővel együtt zöld színbe öltözteti az útmenti
pocsolyákat is. Az árkok naptól áthevült vize töméntelen moszatkának ad
lakhelyet, melyek látszólag porszemekből kelnek életre. Ugyanis az
egysejtű moszatok parányi teste, mikor beköszönt a téli fagy, vastag
burkot ölt magára. Ezzel védi magát a tél viszontagságai ellen. De ha a
tavaszi szellő felkapja és pocsolyába hullatja, az élő anyag hamar
előbujik szilárd tokjából. Megszabadulva börtönéből, a napsugártól zöld
színt kap és néhány nap multán az oszlás által megsokasodott ivadékai
fátyolszerű tömegben népesítik be a pocsolyák vizét.

[Illustration: FRANCIA TELITALÁLAT A LAONI SZENT MÁRTON TEMPLOMON BUFA]

Hasonlóan egyszerű számos felsőbbrendű növény ujjászületése is. A
gyöngyvirág, az ibolya föld alatt rejlő tőkéjéből hajt ki olyanformán,
mint mikor a fák holtnak látszó ágain kifakadnak a rügyek és leveles,
virágos hajtás lesz belőlük. Ily módon nemcsak az áttelelt növény
újulhat meg, hanem új egyedek is keletkeznek. Figyeljük csak meg a kerti
eper tövéből kiinduló, hosszú indákat. Ahol ezek gyökeret vernek,
mindenütt egy-egy eperbokor fejlődik, hasonlóan ahoz, mint mikor a
földbe dugott bujtások megerednek. Az állatvilágban is vannak eféle
jelenségek. A kettévágott földi giliszta, akárcsak a levágott és nedves
talajba szúrt fűzfavessző, nem pusztul el, hanem a csonka részek
kiegészülnek és két új állat keletkezik.

A kisarjadzásnál sokkal hosszabb folyamat a növényéletnek magvak útján
való megújulása. A mag meglehetősen bonyolult képződmény. Egész kis
növényt rejt magában ez a csira, melynek születése a virágban megy
végbe. A mag kialakulása tulajdonképen két sejt egybekelésének az
eredménye. Miként ugyanis az állatoknak, a virágoknak is van petéje.
Székhelye a termő alsó részében található magrügy és hivatása ugyanaz,
mint a madártojásé vagy halikráké: új élőlény létrehozása. Erre azonban
önmagától nem képes, előbb egy másik sejttel kell egyesülnie, amit a
porzókban képződő virágpor szolgáltat. Arra, hogy a virágpor eljuthasson
a petesejthez, különböző utakat használ föl a természet. A fűzfák és
mogyoróbokrok barkás ágait lengető szél, a búzakalászokat ringató
fuvalat, főleg pedig a virágokat látogató méhek és lepkék mind azt
szolgálják, hogy a virágport a termő bibéjére juttassák. Ha ez
megtörtént, a virágpor kemény, bibircses burka felreped és nyúlványt
bocsát le a magrügyhöz. E nyúlványon, mint valami tömlőn, a virágpor
folyós tartalma lejut a magrügyben pihenő petesejthez, azzal összeolvad
és megtermékenyíti.

A megtermékenyítés csodás hatással van a petesejtre. Az eddig önmagában
tehetetlen sejt most el kezd oszlani és egymásután hozza létre a
sejteket.

Az új sejtek kezdetben mind egyformák és gömbalakú halmazt alkotnak.
Később azonban, mintha valami rendező kéz működne közöttük, eltérő
csoportokká különülnek. Dudorodások és bemélyedések jelennek meg a most
már fejlődésben levő kis embrión, melyek addig-addig módosulnak, mígnem
kialakul a gyököcskéből, száracskából és sziklevelekből álló csira.
Ezáltal a magrügy maggá válik és utána a növényke rendszerint nyugalomra
tér. Csak lappangva marad fenn benne az élet. Ilyen állapotban hideg,
szárazság nem egykönnyen árthatnak neki. Baj nélkül elviseli a tél
viszontagságait és tavasszal, ha nedvességhez meg levegőhöz jut, a nap
melegének hatása alatt újult erővel fog hozzá a csirázáshoz.

Az életfolyamatok közös eredetének bizonyságául a magképződéshez
hasonlóan megy végbe az állatok, sőt az ember születése is. Ennek
megértésére igen alkalmas az édesvízi hidra megfigyelése. Ez állatka
csak egy-két centiméter és teste hosszúkás, üres tömlő. Egyik vége meg
van rögzítve, a másik szabadon áll és karszerű nyúlványokkal van
felszerelve. A karok a táplálék megszerzésére szolgálnak. A szerzett
eledel a közöttük levő nyíláson jut a testüregbe. Kellő nagyság elérése
után az állatkán bimbószerű dudorodások keletkeznek és ezek a növények
sarjadzásának megfelelően, új állatokká fejlődnek. Vannak azonban
dudorodások, melyek petesejtet rejtenek belsejükben és nem képesek ily
módon új egyénekké alakulni. Náluk ez csak akkor következik be, ha a
szomszédos dudorodásokban képződő termékenyítő sejtek kiszabadulva a
petesejthez úsznak és vele, miként a virágpor a magrügyek petéjével,
egybekelnek.

Az a két sejt, melyek egyesüléséből az új szervezet kialakul, különösen
az állatvilágban rendszerint két egyéntől származik és így az újszülött
tulajdonságai az öröklés folytán két egyén képességeiből tevődnek össze.
E keverődésnek az egyén és faj szempontjából egyaránt nagy a
jelentősége. Nevezetesen, ha valamely szervezet folyton csak oszlás,
sarjadzás által szaporodik, az egymásután következő generációk annál
satnyábbak lesznek, minél távolabb esnek a kiinduló ponttól. Végre
annyira elcsenevészednek, hogy szaporodó képességük elvész. Ezt a
végkimerülést az időnként közbe ékelődő megtermékenyítés gátolja meg.
Akkor ugyanis, midőn az anya tulajdonságait képviselő petesejt egyesül
az apa sajátságait magába záró termékenyítő sejttel, a szervezet új
tulajdonságokra tesz szert és megifjodik.

A másik fontos következménye a két egyéntől való származásnak, hogy kint
a szabad természetben a párokká alakulható egyedek és ezzel együtt az
örökölhető tulajdonságok száma a végtelennel határos. Eszerint az
ivadékok változatossága is szinte kiszámíthatatlan. Ez az oka, miért
nincs két teljesen egyforma élőlény, ami védi a fajt a kipusztulástól. A
levegő meg a talaj eltérő összetétele, a nedvesség meg a fény különböző
eloszlása, valamint a többi körülményeknek helyről-helyre való változása
hozza ezt magával. Ily viszonyok között, ha a fajok egyedei teljesen
megegyezők volnának, jóval kevesebben maradhatnának meg közülök, mint
mikor öröklött képességeik változatossága révén alkalmazkodnak a helyi
viszonyokhoz és ezáltal a maguk szükségletét meg a fajfennmaradás
követelményét is kielégítik.

[Illustration: A LAONI TÖNKRELŐTT SZENT MÁRTON TEMPLOM BUFA]




RUZSINSZKY

ELBESZÉLÉS. IRTA: JANCSÓ ILONA


A városvégi kis vendéglő nyári étkezője tulajdonképen egy hosszú tornác
az épület frontján. Keskeny deszkakorlát szegi. Ezen apró ládikák
vannak, amikbe futóbabot vetettek. A borfiú ezekre öblögeti a poharakat.
Közbül egy ajtó az étterembe nyílik. Szembe pedig egy léces ajtócska az
udvarra. Egyik oldalt egyetlen hosszú asztal áll. A másik oldalt apró
kerek asztalok nem épen hófehér abroszokkal leterítve. Mindnek a közepén
ott van a régi bőség szomorú tanujaként az üres fogpiszkáló-tartó. Egy
nikkel csizmácska, félig lecsukott pici nikkel ernyő, avagy ujjnyi
puttonyka. Ide többnyire vasutasok ülnek, kik gyorsan átfutnak a közeli
állomásról; veszteglő utasok s öreg nyugdíjas hivatalnokok. A hosszú
asztalnál tisztek ülnek. Egy pár orvos a kórházból s üdülő, gyógyuló,
fáradt alakok. Némelyik még fehér kötést hord a fején vagy gázpólyát a
kezén. Mind bicegve jön. Déli harangszóra a vasfogas ernyőtartó karikája
megtelik vastag, kampós botokkal.

Ebéd végén voltak már, Péterffy doktor csak akkor jött. Többnyire
elkésett. Egyetlen mozdulattal végigköszöntötte az asztalnál ülőket s
leült az őrnagy mellé, kivel kezet fogott. A tisztek egy ütemre
felugrottak. Előírás szerint, de bizalmasan tisztelegtek a
törzsorvosnak. Csak egy szörnyen sápadtarcú fiú maradt lesüppedve az
asztal végén. Székéhez mankó volt támasztva. Jobbkeze fehér pólyával
felkötve a nyakába lógott. Ez a fejét hajtotta meg mélyen. Mellette egy
hely üres volt. Az egyetlen pincér a tányérokat szedte. Karján a
porcellán pirámissal megállt a doktor mellett.

--Bab kolbásszal...

--Igen--felelt a doktor, mialatt tekintete szórakozottan révedezett a
szembeülők feje fölött, ki a térbe. A tavasz már féktelenül pompázott,
mint egy keleti királynő. A közeli sétatér fái már sátort vontak a
gondozatlan utak papírhulladékaira és a tavalyi avarra. A vasút rövid,
éles füttye már nem akadt meg az ágakba, hanem simán elsuhant a lombok
sűrűje fölött, mintha egy ujjongó, óriási rigó szállna el, melynek
fészke odaát van valahol eldugva a hegyoldalba ágyazott zöld dunyha
ráncába. Oldalt a nap nekifeküdt a kórház ablaksorának. Egybe épen fehér
párnát tett ki egy apáca. Piros csíkos pokrócot, meg egy gömbölyű
vizesüveget. Az üveg szikrákat szórt, mint egy óriási gyémánt...

--Mákosmetélt...

--Igen--hagyta rá a doktor.

--Mákost eszel?--szólt bele az őrnagy figyelmeztetően.--Hisz nem
szereted a mákost Jani.

--Igaz. Hozza dióval...

--Nem hiszem, hogy tudnám dióval szolgálni--szólt a pincér kissé
fancsalin, de restelkedés nélkül.

--Akkor szárazon, csak azt a kis megemészthetetlen szemetet ne szórják
reá...

Ez a pár szó, mintha megnógatta volna a mélázó belső embert. Szeretettel
végignézett a felmedáliázott fiúkon, akiket lábraállított, megfoltozott.
A sápadt fiúnál megállt. Ehez szólott:

--Ruzsinszky nem jön többet, Kolár.

--Nem? Miért, doktor úr?

Érzékeny, csonka volt ez a hang, mint az egész fiú.

--Meghalt.

Ezután a szó után nagy csendesség lett. Mozgások és energiák megálltak
egy pillanatra. A doktor már túl volt ezen. A nagy csendbe elkésett
ebédjét kanalazta. Valahogy mind és egyszerre, mintha látomást láttak
volna. Képzeletük szinte erőszakkal hozta elő Ruzsinszkyt. Ujra ott
látták ülni Kolár mellett. Kopott, de majesztétikus, mint egy száműzött
öreg herceg. Mintha látnák tar és nemesszabású koponyáját. Hosszú,
sovány ujjait, amint egy kis női zsebkéssel fogpiszkálót farag Kolárnak.
A sápadt fiú megdöbbenése meg épen olyan heves volt, mintha mellen
ragadta volna valaki, aki erős, aki ádáz. Érzéseinek összessége
szétpergett. Csak egy maradt, mint mikor a száraz kalászba csak egy mag
marad. Emlékezett. Pillanatok alatt visszaélt egy semmisnek látszó
epizódot, ami mégis--mondhatni--groteszk bájjal rajzolódott rá arra a
perce.

Az első szép, meleg napon történt. A sétatér felől kocogott mankójával.
Mint mindig, legkorábban, hogy ne kelljen székek és emberek között
botorkálni a helyére. A pincér az asztalt terítette kint a teraszon.

--Az őrnagy úr parancsára hoztuk ki--mondta és besietett, mert egy
vékony, ingerlő hang kiáltotta:

--Aladá-ár!

A beteg fiú bosszúsan mérte körül az asztalt. Egyik oldalt egy sor szék
volt a falnak támasztva. Előtte szorosan az asztal. Másik oldalt is egy
sor szék. E mögött alig egy lépésnyi hely a korlátig. Itt kell
elbotorkálnia, hogy szokott helyére, az asztal végére jusson. Egész kis
kálvária. A székek rendetlenül terpeszkedtek útjában. Olyan sok-sok
széklábot látott, mintha mindnek legalább húsz lett volna. Mankója
csúszott a kövön... Sapkája alatt pici hideg gyöngyszemek ültek ki a
homlokára... Sehol senki. Csak a túlsó oldalon, egy kis kerek asztalnál
egy öreg úr ujságot olvasott. Ugy tetszett, hogy az is elmegy. Ledobta
az ujságot s a kis léces ajtón kilépett a térre. Jobb is. Az ilyen kis
küzködéseket ne lássa senki. Ezután már mindig így lesz!... Nem ment el.
Csodálatosan mindig elébekerült. Egy pillanatig egy vonalba voltak.
Egyik kint, a másik bent a terraszon. Köztük a korlát a kis ládikákkal.
Az öreg úr előbbre ment, aztán hoszszú, sovány lábaival átlépte a
korlátot és előtte termett. Mindez az alatt történt, mig egy pillanatra
megállt tehetetlenül. Gyorsan eltaszigálta a székeket az útból.
Mosolygott. Ritkaság öreg arcon a mosoly.

--Lám,--mondta--milyen jó, hogy a nyugdíj nem nevel pocakot. Ez a pincér
egy teve. Egész torlaszt épített ide székekből... Bocsánat!... Lássa, én
öreg vagyok már... Megengedi, hogy segítsek? A nagyapja lehetnék... Én
már sok mindent megértek...

[Illustration: SEREGEINK A NYUGATI FRONTON--Felvonuló tábori tüzérség]

Az asztal végén a széket alátolta. Akkor a fiú úgy érezte, hogy gyöngén
átöleli.

--Jól van így?--A mankót mellétámasztotta.

--Ruzsinszky vagyok.

Kihúzta magát. Kisfiúsan szalutált s elment. Ujra elbujt az ujságok
mellé. Másnap a tornác előtt sütkérezett a delelő napon. A zsebéből
morzsát szórt. Egynapos pici, gömböc csirkék kapirgáltak a lábánál.

--Gyönyörű időnk van! Arany idő. Van szerencsém.

A kis ajtót kitárta előtte.

--Bocsánat. Tőlem elfogadhatja... Ez semmi. A hely szűk, de levegő az
van. Fő a levegő. Gondolja, hogy a nagyapja vagyok... Leülhetek, míg az
urak jönnek? Szívesen veszi? Ugy látszik, hogy megszerettem egy kicsit.
Ez megesik velem. Vén csacsi, magyarba ojtott lengyel vagyok... Na, már
most ez a két vér együtt... Míg fiatal voltam, a szivem mindig
muzsikált...

Ebből kifolyólag, belekezdett egy fölötte érdekes témába: Milyen hatása
volt a háborúnak a nőkre? Érdekesen beszélt. Játszott a témával.
Villogtatta. A fiú keserű pesszimizmusának kemény kapcsait hévvel
ostromolta. Nagyon belemelegedtek. A főhadnagy jött egy fiatal orvossal.
Ősz fejét mélyen meghajtotta előttük.

--Ruzsinszky vagyok. Engedelmükkel...

Visszaült egy pillanatra.

--Holnap folytatjuk, hadnagy úr. Meg kell önt győznöm...

Gálánsán köszönt és elment.

--Ki volt ez, Kolár?--kérdezte a doktorka.

--Jóformán magam sem tudom. Talán egy hímnemű és öreg Sherezáde...

Érdekes bácsi és jó, jó...

Azontúl minden nap ott ült a fiú mellett egy félórácskát. Istápolta.
Mulattatta kis történetekkel, érdekes hátterű epizódokkal. Már az egész
társaság ismerte, mert hol egyik jött előbb, hol a másik. Egy nap az
őrnagy is ott találta.

--Ruzsinszky vagyok. Engedelmével, őrnagy úr...

--Csak tessék! Örülök.

Lent az asztal végén finom és halk tere-fere folyt. Jóleső, kis
hahotákkal tarkázott zsongás. Néha Kolár is nevetett. Az őrnagy úr
rábólongatott a dologra s mintha még mindig ott tartanának: „Ruzsinszky
vagyok‟.--Igazán örülök--mondta ujra.

Egy vasárnap Péterffy doktor hamarabb szabadult a kórházból.

--Nini, kit látok! Te vagy, öregem?

--Engedelmeddel, Jánosom. Szertartásosan meghajolt.

--Csak parancsolj--mondta szivesen.--Örülök, hogy szerencsélteted
asztalunkat. Már hallottam egy jó öreg vidám bácsiról, aki itt lelki
medicinát osztogat. Bizony alighanem a te diplomád az igazi...

Aznap tüdősleves volt és báránysült salátával. Remek menű. Az őrnagy
kinálta, hogy ebédeljen a társasággal. Legyen vendégük.

--Méltóztassál, öregem--mondta a doktor is.

Finom gesztussal tiltakozott:

--Nem, grácia; nem. Megvannak a magam kis bogarai. Tizenegykor egy jó
kis harapós villást eszem egy pohár sörrel; hatkor pedig teát, egy pár
tojást vagy ilyesvalami könnyű hülyeséget, amit magam készítek el
otthon. Te tudod, Jánoskám, hogy ez elég öreg embernek. Hanem ha
megengedik, maradok száraz vendégnek...

Gondoskodott Kolárról. Ebéd végén fogpiszkálót faragott a fiúnak...

Később a doktortól tudtak meg még egyet-mást róla. A doktor, mint
helybeli, gyermekkorától ismerte. Különös, vonzó egyéniség volt mindig.
Igazi gavallér. A szűk viszonyok ketrecébe zárt királyi vad. Katonatiszt
volt. Aztán jött a szerelem és egy kis állás a só-hivatalnál... Egy
leánya is van. Zseni nagysám vagy amint ő hívta: „Zsenkó lányom‟. Zsenkó
igazi szépség volt néhány évvel ezelőtt. Sokunknak megdobbant a szive,
ha az uccán előtünt túlmagas, szoborszép alakja. Rendesen sima, sötétkék
ruhát hordott. Közelebbről aztán nem vonzott. Fagyosan fogadta a
hódolatot. Mondták, hogy kordába tartja a finom öreget. Meg-megnyirbálta
a tollait, hogy maradjon csak a földön. Ő maga számító volt és
praktikus. A postán volt hivatala, de otthon is katonás rendet tartott.
Az öreg büszke volt a leányára, de humoros, negédes zsörtölődésbe
burkolta.

--Zsenkó remek leány, csak egy kicsit nagy. Tyű, hogy is mondjam, úgy...
erős vagy mi.

Biztosítottuk az öreg barátunkat, hogy így nagyszerű, így királynői
Zsenkó nagysám... Tényleg, valóságos álmélkodással néztünk szűk
szoknyája után.

--Hát, gyerekek, kinek a pap, kinek a papné. Egy kicsi, riadós nőcske
nekem inkább teszi. Az olyant ölbe kapjuk, dédelgetjük, babusgatjuk...
Nem is tudom hova indult Zsenkó, hogy ilyen óriás lett...

A szép Zsenkó fölött is telt az idő, de még mindig utána kellett nézni
és néztünk is, habár már a legnagyobb fiút kézenfogva beiratni vittük a
piaristákhoz. Ez időtájt megfogott az öreg.

--Zsenkó férjhez megy, pajtikám.

Melegen gratuláltam. Nagy grandezzával fogadta.

--Még pedig jól, Jánoskám; jól. Egy tanácsos veszi a postától.
Felülvizsgálni jött a hivatalt. Zsenkó az ő sima, kék ruhájába... Na
aztán képzelheted... Jó gyerek, gavallér gyerek. Szeretem. Azonban nem
tudom, hogy lesz, ha valami zöld, gügyögő természet...

Komikusan megvakargatta a füle tövét, mintha mondta volna:

--Zsenkóval nem kukoricázol, kamerád.

Zsenkó elment. Ugy tudom, hivatalból is áttették az ura mellé...

Pár év alatt igen leromlott az öreg. Már jól benne voltunk a háborúban.
A nagy Moloch, minket orvosokat is ugyancsak hajtott. Ritkán láttam.
Feltünt.

--Nem jó így, öregem. Nagyon egyedül vagy. Legényesebbek vagyunk, ha
asszony köti csokorra nyakkendőnket... Szatírikusan pislogott.

--Tán ördögöd van, Jánoskám, hogy egy követ fujsz Zsenkó lányommal.

Folyton hí. Kezét a mell-zsebére tette, mintha mondta volna:

--Itt vannak a levelei. Mennyi argumentumot össze tudnak hordani az
asszonyok. Zsenkó mindig kitünő gyerek volt... Te is kitünő fiú vagy
Jánosom, de hagyjátok, hadd röpködjön az öreg darázs...

Ennyi volt s most meghalt--mondta a doktor.

--Sokszor van úgy,--folytatta a nagy csendbe, az után az egy szó
után--hogy az igazi színjáték csak akkor kezdődik, ha a függöny már
lehullt. A garasos tojások, meg a más garasos tápláló hülyeségek
óriásilag kinőttek a kis nyugdíj keretéből. Határozottan nélkülözött.
Sőt nem hagy nyugtot az a sejtés, hogy tegnap már lakása sem volt. Az
este tizenegykor keresztüljöttem a sétatéren. Egy pár súlyos betegemet
akartam még megnézni. Egy padon ült. Sohasem láttam kint ilyen időben.
Megállított valami. Mit csinálsz itt, bátyám? Nem szólt. Közel
hajoltam.--Halló, öregem!--Nagyon oda volt.

[Illustration: SEREGEINK A NYUGATI FRONTON--Nehéz ágyunk az
angol-francia állásokat lövi]

--Te vagy, Jánoskám? Köszönöm... Elszédültem egy kicsit. Bolond dolog,
de elszédültem. Te tudod, hogy megy az...

--Tudom, de azt is tudom, hogy ez nem jól megy így. Ne légy már olyan
makacs. Magam írok Zsenkónak, hogy jöjjenek utánad. Igy nem hagylak! Ott
a helyed a leányod mellett, akár akarod, akár nem. Kemény voltam hozzá.
Azt hittem akkor, hogy nagyon sajnálom, hogy jobban már nem
sajnálhatnám...

--Jánoskám--mondta, törött hangjába egy kis diadalmas öröm vibrált.

--Jó fiú vagy, okos ember vagy, de ebbe a dologba csak puja vagy...
Látod, úgy áll ám a dolog, hogy épen útban vagyok Zsenkóékhoz. Az éjféli
vonathoz indultam... Már nagyon zaklat. Itt a levele. Szivére tette a
kezét. Lehet, hogy igaza van. Hát legyen nektek lud, ha kövér... Megyek.
De látod, elszédültem egy kicsit... Ne törődj velem Jánoskám, ne...

Összecsuklott. Behozattam a kórházba. Hajnalra agonizált. A zsebébe
kerestem a Zsenkó címét. Volt nála: két vas hatos, egy zsebkendő, az a
kicsi kés... Abba a zsebbe, ott a szive fölött, ahova mindig mutatott,
nem volt semmi. Még egyszer, szinte csak magának mondta a
doktor:--semmi...

[Illustration: SEREGEINK A NYUGATI FRONTON--Megérkező nehéz ütegek]




AZ ÁTLAGEMBER

REGÉNY. IRTA: RÓBERT HUGH BENSON (19)

ANGOL EREDETIBŐL FORDÍTOTTA: KÁLMÁN GYÖRGY


Percy jóformán csak egy héttel ezelőtt egy löncs alkalmával ismerte meg
jobban a leányt és ma látta először estélyi toalettben. Valóban bájos
volt. (Helén különben előre megmondta, hogy nagyon tetszeni fog
Percy-nek.) Üde, arányos termete volt és meglepő fesztelenséggel
mozgott. Az arca kicsi, majdnem háromszögletű mint a macskáé, szeme
búzavirágszínű, hosszú, fekete szempillákkal, fogai, nyaka és karja
vakító fehérek.

--A maga édesanyja valóban nagyszerűen csinálta--felelte.--Ugy örülök
neki, hogy maguk megtartják a cselédek bálját. Nem értem, hogy tudják
egyes szomszédaink úgy elhanyagolni... Igaz, tudja már a beszédét?

Arcán megjelent a tréfás kicsi gödröcske.

--Ah!--sóhajtotta Percy.--Talán majd csak sikerülni fog. Próbáljuk meg.
Azzal fogom kezdeni, hogy mekkora öröm együtt látni ennyi jóbarátot
(könnyű hangsúly a „jóbarát‟ szón). Én ugyan nem szoktam meg a
nyilvánosság előtt való szereplést, de most nem kerülhetem el azt, hogy
miután apám gyengélkedik, én ne intézzek néhány szót önökhöz azok...
azok részéről...

--Akik... segítette Mabel.

--Igen, akik idegen létükre oly barátságos fogadtatásra találtak ezen a
környéken. Mert az anyám kivánja, hogy ezt bevegyem a beszédembe. Én
ugyan nem akartam, de ha már kell...

--Folytassa csak--szólt közbe Mabel.--Különben nagyszerűen csinálja...

--Köszönöm--folytatta Percy.--Mindazonáltal jóleső érzéssel--ne mondjam
inkább úgy, hogy „elégtétellel‟--(tudja ezt a szót használni a király
is?)

--Mondhatja úgy is, hogy „nagy elégtétellel‟. Egészen jól hangzik.

--Akkor tehát--nagy elégtétellel gondolok arra, hogy habár mi a
személyünk szerint idegenek vagyunk is ezen a vidéken, legalább a
családunk nem az. A családunkat ősidők óta mindenki tisztelte ezen a
vidéken--ez lesz a beszéd tartalma Miss Marridon.

--Helyes. És most hogyan fogja befejezni? Mert tudja, az utolsó mondat
mindig a legfontosabb. Másképen megtörténhetik az is, hogy nem tudja
majd abbanhagyni. És akkor mit csináljunk?

--Majd jó étvágyat kivánok nekik, meg jó éjszakát és leülök.

--Azután tapsvihar--mondotta Mabel.

* * *

Percy végtelen nagyra volt önmagával. Tudatára ébredt annak, hogy
mindeddig nem értette meg kellőképen azt, hogy mekkora jelentősége van
vagyoni viszonyaik megváltozásának. Néhány hónappal ezelőtt még vendég
minőségében sem vehetett volna részt valamelyik vidéki úricsaládnál a
cselédek bálján. Most pedig itt ő a házigazda és egészen jól érzi magát
a szerepében és fesztelen leereszkedéssel forgatja meg Gladwin asszony
hengeralakú derekát.

Miss Marridon is nagyon tetszett neki. Mindig megcsodálta fesztelen
viselkedését, különösen most, hogy oly közvetlenséggel érintkezett vele,
mint soha más nő őelőtte. Szupé előtt újra együtt táncoltak; és mikor a
szupé ideje elérkezett, örömmel vette észre, hogy alig néhány hellyel
lejebb ül James mellett. Mikor az imént kint ültek a hallban, az a
gondolata támadt, hogy beszélni fog neki Miss Farhamról. De mégsem
beszélt. Attól tartott, hogy nem fogja megérteni őt.

A szupé kitünő hangulatban folyt le.

A vasoszlopos, kövezett padlós cselédek hallja zászlódiszben pompázott.
Két hosszú asztal süteményes tálaktól görnyedezett. A tűzhely fölött
zöld levélkoszorúban óriási vörös paizs függött, fehér vattával kirakott
felírással: Isten hozott. Egy tucat ember szolgált fel sorjában és a
vacsora kőzepén egy koromfekete hajú ember--(Given úr,--aki a kastély
óráit kezelte--mint Percy hallotta hölgyétől, Gladwin
asszonytól)--tréfás dalt énekelt. Charles kisérte zongorán.

A beszédek is nagyszerűen sikerültek.

Először Underhill úr emelkedett szólásra a második asztal fejénél.

--Percy úr, Helén kisasszony... Ladies, and Gentlemen--kezdte és pompás
kis beszédet vágott ki sok találó szellemességgel és minden sértő
kitétel híjával. Sajnálattal emlékezett meg bőkezű gazdájuk
távollétéről, de sietve tette hozzá, hogy Percy úr is „párját ritkítja
minden idők házigazdája között, mint ma este mindenki tapasztalhatta‟.
(Erre a kiszólásra mély csend támadt, majd meg hangos felnevetés.)
Underhill úr pedig tisztelettel párosult humorral beszélt tovább.
Mindenkit belevett beszédjébe. Miss Marridon neve hallatára tapsorkán
tört ki, amit a fiatal leány bájos mosollyal viszonzott. A rektorról és
a feleségéről--bár ők már nem voltak jelen--azt mondta, hogy „a legújabb
idegenek a plébánián, akiket mi már mindnyájan barátságunkba fogadtunk‟.
Helént pedig a fiatal ladynek nevezte, „aki egyszerre meghódította
valamennyiünk szivét‟. Csupán Brandreth-Smith asszony nevét nem kisérték
díszítő jelzők. Őt csak tiszteletes hálával emlitette, mint akinek
méltóságos alakját úgy sem emeli a dicséret. Végül a családnak és az
egybegyült vendégeknek egészségére ürítette a poharát.

Azután Sharpe úr állott fel--Brandreth-Smith úr inasa, a háztartás
legújabb szerzeménye--és száraz, virágtalan nyelven teljesítette
kötelességét. Éltette Gladwin asszonyt és Underhill urat és
figyelmeztette a társaságot, hogy ez a nagyszerűen sikerült
mulatság--természetesen Brandreth-Smith úr és asszony bőkezűsége
mellett--az ő fáradhatatlan rendezésük eredménye. Majd a vadőr szólalt
föl és a háztartás tagjainak egészségére kocintott. Végül Underhill úr
köszönetet mondott önmaga és Gladwin asszony nevében a vendégeknek
szives megjelenésükért és ekkor Percyre került a sor.

Ez volt a legelső alkalom életében, mikor nagyobb hallgatóság előtt
kellett beszélnie. Kezével az asztalra támaszkodott, szemét pedig az
előtte levő virágcserépre szegezte és elmondta mondókáját. Ködbeborult
előtte az egész szoba, kivéve Marridon kisasszony mozdulatlan arcát.
Csak őt tartotta szem előtt a beszéd kezdetétől a végéig. Maga sem tudta
miért, de fontosnak tartotta, hogy az ő jó véleményét kiérdemelje.
Eléggé sikerült is ez az első felszólalása. Mikor befejezte a szót és
leült, hangos taps keletkezett, ő pedig remegő kézzel nyúlt vörös borral
telt pohara után. Azután Mabelre nézett és félénken mosolygott. A leány
nyiltan visszamosolygott rá. Mikor pedig később táncba vitte, így szólt:

--Egészen jól csinálta!

--Nem mondottam valami bolondot?--kérdezte a fiú.

--Nem. Igazán nagyszerűen beszélt--erősítette amaz.

       *       *       *       *       *

Sokáig ébren feküdt az ágyában az éjjel, vagy inkább reggel felé, mikor
nyugovóra tért, a szivét pedig megdobogtatta a bor és az indulat.

Tűzzel táncolt egész éjfél után két óráig. (Mabel félórával előbb
visszavonult.) Azt a látszatot akarta kelteni Mabel előtt, mintha csak a
táncolók előkelősdi mozdulatai fölött mulatna, pedig valóban kitünően
mulatott. A régimódi táncok járták itt még, valcer valcer után és ő az
egyik cselédleányt a másik után forgatta meg, a skót tánc közben pedig ő
ujjongott leghangosabban.

A tánc és zene láza átment a vérébe és most, hogy hűvös vánkosokon
nyugodott, ott lüktetett a fejében ritmusa.

Reggel mire felébredt, a nap már magasan állott és James--mintha csak
nem is lett volna azonos a tegnapi csapongó jókedvű Jamesszel--a
legkifogástalanabb önuralommal végezte szolgálatát és épen odavitte
ruháját az ágy mellé.

--Remélem, jól mulatott az éjjel--szólt vígan Percy.

--Igen, sir, köszönöm.

James szemét kék karikák övezték. Percy arra gondolt, hogy ő ugyanilyen
lehetett az éjjel lefekvés előtt.

--Maga rettenetesen ki van merülve, James.

--Nem, sir, nem nagyon.

--Beh szép mégis ez a világ!--kiáltotta Percy, mert arra gondolt, hogy
reggelinél találkozni fog Mabellel.


II.


--Ah!--szólt Hilarius atya, mikor belépett a barátok társalgójába.--Ön
van itt, Main úr? Hogy érzi magát?

Aznap este tartották Marstonban a cselédek bálját, de a két ember közül
természetesen egyik sem tudott róla. Percy már legalább két hete járt
utoljára a kolostorban, akkor sem tett említést a dologról. Main úr most
civil ruhában még szánalmasabban festett, mint azelőtt, s legjobban az
olyan tiszteletreméltó idősebb urasági inashoz hasonlított, akinek
rosszra fordult a sorsa. Készen vett sötétszürke ruhát hordott, felálló
gallérral és széles, fekete nyakkendővel, mely egészen eltakarta ingét.
Cipője eleje felállott, mintha egy-két centiméterrel hosszabb lett volna
a kelleténél. Halványan mosolygott, mikor a barát kezet nyújtott neki,
de ez a mosoly is hamar eloszlott jóságos arcáról.

--Nos, talált-e már valami alkalmazást?--kérdezte Hilarius atya.

--Nem, atyám. Minden címet felkerestem, amit ön adott. De sajnos
egyiknél sem volt számomra alkalmas állás.

--Lássuk csak... Úgy-e négy hete volt itt utóljára?

--Igen, atyám. Azóta szaladgálok mindenfelé állás után.

A szerzetes bólintott. Main úr pedig izgatottan dörzsölte össze hosszú
kezét és folytatta.

--Még egy-két dolgot el akarok mondani, amit eddig nem mondtam el.

--Kezdje csak. Mondjon el mindent.

Main úr rövid habozás után elkezdte.

--A minap említést tettem arról, hogy van egy kevés megtakarított
pénzem. Ez igaz. De nagyon kevés. Most, hogy összes számláimat
kifizettem, alig maradt harminc-negyven fontom... Azt azonban nem
említettem, hogy a feleségem könyvet írt...

A barát figyelmesen nézett rá.

--Könyvet?

--Igen, és pedig eléggé sikerült könyvet. Bár én nem olvastam el...

--Nem olvasta?

Main úr küzködött önmagával, míg újra szóhoz jutott.

--Nem.... Pedig a könyvet rögtön elfogadták és csinos összeget fizettek
érte a feleségemnek. De... én nem tudom helyeselni a könyv tartalmát.
Nagyon kíméletlenül írja le benne néhány ismerősünket.

Hilarius atya megütközve nézett rá. (Folytatjuk.)

[Illustration: SEREGEINK A NYUGATI FRONTON--Angol foglyok beszállítása]




Kultura




SZÍNHÁZI ESTÉK

GÖRÖGTŰZ

HEVESI SÁNDOR HÁROM FELVONÁSOS VÍGJÁTÉKA
ELŐSZÖR ADTÁK A NEMZETI SZÍNHÁZBAN MÁJUS 3.-ÁN


Hevesi Sándor premiérjére mindig kiváncsi várakozással megy az ember,
nem mintha már maradandó értékű, nagy színpadi munkák jelölnék az útját,
sőt épenséggel nem ezért, hanem az ellenkezőjéért; mert tőle mindig
remélhetni a meglepetést titokban, hogyha egyszer a benne élő színpadi
iró eléri a színpadi teknikust, rendezőt, dramaturgot. Elsőrangú
színházi ember, kit frázisok nélkül is lehet európai mértékkel mérni s
ha a színpadi író igénytelen is a benne élő színpadi teoretikus mellett,
azért érdekességnek se utolsó vele mint íróval szembenállni. Igazi
modern ember, gyors, eleven s ha könyvtárakra menő fóliánsokat is
böngészett már át, inkább cikkeket ír; Shakespeareról is, Molierről is,
a színpadról is, mint fóliánsokat. Rendez operát, görög tragédiát,
Shakespearet s bohózatot s ha kell operettet is bizonyára. Eddig
természetesen csak adminisztrációs munkában láttuk s hogy van-e színházi
programja; ebből a rendező keveset mutathatott. Egyszer lobogtatta meg a
régi Thália alakulásokon, hogy mit is akarna, de csak rövid ideig.
Körülötte fiatal írók, szinészek álltak, akik ma már beérkeztek s
nevükből rakéta vált. Akkor különös nevek cikáztak a levegőben, de aztán
minden forrongás megnyugodott, kiérdemesült és elaludt s ma a kitünő
Hevesi Shakespeare mellett néha groteszk háborús klasszikusokkal
találkozik össze.

Uj vígjátéka, a Görögtűz, a színpad világát rajzolja, azt az életet,
melyben minden tűz, láng, de csinált tűz, rakéta. Ebbe a színdarabba is
egy kívülről jövő ember hozza az igazi életet; egy vidéki földbirtokos,
ki Genfben egyetemi tanára a pszikológiának. Ez az Adorján nevű úr
beleszeret a híres színpadi csillagba, Murányi Évába s mikor megkéri a
kezét, egyszerre előugratja komoly szándékával a színésznő mellett
próbálkozó csélcsap udvarlókat s a fiatal báró is, az író is komolyan
versenyezni kezdenek Éva kezéért. Ennek a három kérőnek a helyzete adja
a vígjáték összes bonyodalmát. Jól kipróbált, vígjátéki trükk, franciás
könnyedséggel tartva, de operettes stílusából hiányzik a szellemesség, a
könnyedség. Legnagyobb részében teljesen agyoncsépelt; ismerős
helyzetekkel, alakokkal találkozunk. A darab egészében szintelen és még
a célját se éri el; előre látni az egyszerűen bonyolított cselekményt,
nem is érdekes, nem is mulattató. Még az átlag-közönséget is fárasztani
és untatni fogja, sőt talán épen az átlag-közönséget igazán. A darab
bizonyára nem a fiatal Hevesi Sándort reprezentálja, kinek más szándékai
voltak a színházzal s hisszük, hogy ma is vannak. Hogy a vígjáték
legtöbb szereplője kiesett akarva nem akarva a darabból és keservesen,
esetlenül feszengett a helyén, azért most ez egyszer az iró Hevesi
Sándor a felelős és nem a rendező.--c.

Oláh Gábor: Balgatag szerelem. (Elbeszélések.) Az új magyar irodalom
egyik legérdekesebb és értékesebb egyéniségével rövidesen
„Arcképsorozat‟ rovatunkban foglalkozunk. Oláh Gábor elhelyezkedése,
sikerei és csalódásai igazi korkép abban az irodalmi tülekedésben, amely
a pompás jelszavak mellől sohasem tudta lekapcsolni az egyéni
érvényesülést. Nem is akarunk elébe vágni ezzel a rövid lélekzetű
kritikával Oláh Gábor arcképének, amely tanulságos és kimerítő lesz, de
mégis foglalkoznunk kell legújabb kötetének elbeszélésével, ha másért
nem, azért, mert manapság ritkán akad kezünkbe becsületesen megirt
könyv. Nem úgy értjük ezt, mintha minden morális elvünkkel viszhangzó
írásművet becsületesnek tartanánk és becstelennek minden olyant, mely az
ellentétes világnézletet szolgálja. Mi becsületesnek tartunk minden
írást, melynek írója nem adta el meggyőződését sem pénzért, sem az olcsó
tömegnépszerűségért. Oláh Gábor tragikuma épen az, hogy még jóbarátainak
sem tudta eladni magát; a magyar puszta förgetege lázong benne és a
Hortobágy délibábjának pókhálós szinein is tud olvadozni. Mélyre
hangolt, szubtilis líra és vad, zúgó szenvedély a két
szélsősége,--olykor degenerált, sápadt, szenvedő magyar úr, olykor
durva, konok, trágár paraszt--de mindig őszinte a maga egyenes módja
szerint. Mondanivalóját nem csiszolja, nem válogatja, a testiség igáját
szinte dicsekedve viseli, erotikus és szabadszájú, majd betegesen halk
és gyöngédszavú, Nyugat kultúrája megremegteti szilaj vérét, el tud
lágyulni érzékiesen puha szentimentalizmusba (Balgatag szerelem) és
nekivadultan száguld magyar vére a leggyönyörűbb, mostanság megírt
magyar novellában (Vass Mihály jó napja). Sajnáljuk, hogy a vidék
zsurnalisztikájának is tett engedményt. „A kém‟ cimű novellája például
primitíven köznapi, feldolgozása, humora a régi vidéki újságok „Csarnok‟
rovatára emlékeztető és azt jelzi, hogy Oláh Gábornak nagyon is kell
figyelnie irodalmi fejlődése kontinuitására. Szertelensége a jó ízlés
határait surolja s a szuggesztiv kulturáltság és ösztönös kulturátlanság
kevés írónkban jelentkezik olyan bizarr szuverénitással, mint Oláh
Gáborban. a. j.

Szemere György: Két leány. Regény. A regény, ahogy gyerekkorunkban
élveztük, voltaképen kiveszett. A mese bűbájos változatossága, pazar
szinei, fantasztikus valószinütlenségei Jókai óta valósággal a
mesevilágba süllyedtek vissza. A realitás hideg keze és éles szeme az
életet tépdesi és láttatja, s az újabb magyar regényirodalom (de meg e
külföldi is) vagy úgynevezett szórakoztató, limonádés szerelmi
históriákat ad, vagy véresen torz valóságokat. Az analitikus regények
sem követik Bourget valamikor annyira divatos útját, analízisük
viviszekció, kegyetlen boncolása vérző sziveknek és lázadó érzékeknek.
Szemere György újabban mesélni kezd. Romantikus módon, de nem ösztönös,
hanem tudatos fantáziával. Nyilván valami külön képet alkotott magának a
modern magyar olvasóközönségről és valahogyan a mai magyar társadalmat
is ilyen tudatos prizmán keresztül látja. Nem akar elmaradni a divatos
áramlatoktól, de nem is tud lépést tartani velük. Ezért mindig szép,
igaz és természetes, ahol a magyar életet írja le és erőszakolt,
elkényszeredett, mihelyest úgynevezett újszerűt akar adni. „Két leány‟
cimű regénye pompásan indul, erős, jellemző szinekkel, magyar humorral
és régi jó, tiszta levegővel s az olvasó és kritikus nem tudja
elképzelni, miért kellett a turáni tendencia és az okkultizmus zavaros
misztikumába fulladnia. A regény első része: a régi Szemere György--a
második: olyan valaki, aki nem akar elmaradni az újabb nemzedék
raffinált előretörései mögött. Holott Szemere György akkor nem marad el,
ha talentuma saját gyökerétől lombosodik. Vannak talentumok, amelyek nem
birják az átültetést és nem türik az idegen napot. a. j.

Pásztor József: Rangosan. (Alföldi történetek.) A vérbeli magyar írók
figyelme az utóbbi években feltünő módon terelődött a népélet felé. Volt
régebben is divatja a „népies elbeszélések‟-nek, de ezek az elbeszélések
a régi népszínművek kurtított kópiái voltak, hazug romanticizmussal,
émelygős frázisokkal és lehetetlen viaszfigurákkal. A modern magyar írók
a nép lelkének egyszerűségét lesik el, azt rögzítik meg, ahogyan ebben
az egyszerű, de fényes síkban visszatükröződik a modern élet reflexe. A
visszatükröződés az író szeme szerint változik, hol durvasággá, hol
trágársággá, hol finom, tiszta lelkiséggé. A két véglet itt Móricz
Zsigmond és Gárdonyi Géza, mindakettő őszinte és tisztán lát, de Móricz
többnyire csak a zordat, a testiséget látja tisztán, Gárdonyi a magyar
lélek tiszta, ősi szépségeit s ez a látásuk dönti el irodalmi poziciójuk
értékét is a jövendő itélőszéke előtt. A tanítványok ízlésük, hajlamuk
és talentumuk szerint egyik vagy másik iskolához sorakoznak s bizony
gyakran a fegyelmezetlen végletek torzításába esnek. Pásztor József
eleven és mindig friss talentumát épen lapunk hasábjain, egyik könyvéről
írt kritikánkban mi tereltük a népélet felé. Tősgyökeres magyar ember,
akit sokszor emlegetett mostoha irodalmi viszonyaink egy időre a
divatos, felületes és léha novellisztika felé sodortak--ötletes, érdekes
dolgokat produkált itt is, de nem mélyedhetett el abban a frivolításban,
amiben maga sem hitt. Ez a kötete, a „Rangosan‟ biztosan és tisztán
mutatja magyar szeme visszatükröző képességét. Gyengéd és ártatlan
humorú fényt vetít felénk, jólesőt és könnyű mosolygásra késztetőt. A
parasztlélek egyszerű síkján tömérdek szines, élénk, változatos képet
mutat írói kaleidoszkópja, forgatjuk, élvezzük, nem unjuk
meg,--mondhatnám gyermekiesen tiszta az örömünk, hogy valami ilyen komor
felhőtlenség nélküli szépségekre akadtunk és eszünkbe se jut, hogy a
magyar lélek mélységei és csodálatos magasságai nem tárultak elénk. „A
harang‟ cimű novelláját kivesszük ez alól az általánosítás alól, ez a
novella kikivánkozik a kaleidoszkóp színes, de szűk perspektívájából
mélységesen igaz, meghatóan emberi és magyar vonatkozásaival. Azzal
biztat, hogy az író is meg tud szabadulni, ha akar, azoktól a
korlátoktól, amelyeket talentuma elé a könnyű siker és a vasárnapesti
gyönyörködtetés hívságos vonzósága emelt. a. j.

Molnár Jenő: Amit csak ketten tudnak. A mai átlagirodalom úszik az
erotikában; ennek a novelláskönyvnek a címe is ékesen hirdeti, hogy a
kötetben bévül milyen írásművekkel találkozunk. Molnár Jenő egészen
névtelen és jelentéktelen író s csak azért írunk róla minden
értéktelensége mellett is, mert megjelenése a mai viszonyokban tipikus.
Teljesen napi fogyasztásra szánt novellákat tartalmaz a kötet, agyonírt
témákat variál a szerző s még a megírásban sincs semmi újság, pedig
ezzel meglehetősen elkényeztetnek bennünket a modern írók. Stílus-és
formaérzéke van a modern átlagirodalomnak is, de Molnár Jenőben nemcsak
hogy gondolat nincs, de a formája s a stílusa is gyatra, szürke. A
novellák egymás mellé sorakoznak, meséjük előre ismert, agyoncsépelt,
egyik se emelkedik a másik fölé s ha Maupassant minden kiválósága
mellett se számítjuk a klasszikusok legelejének, ezekkel a hatodrangu
XX. századbeli fiók-Maupassantokkal mitévők legyünk? --c.

[Illustration]




BEKÜLDÖTT KÖNYVEK


Huss Richárd: Ne bánts...! Magyarországi német háborús költészet
(1914--1917). A debreceni m. kir. tudományegyetem népszerű főiskolai
tanfolyamán tartott előadások 15. száma. Csáthy Ferenc könyvkereskedése.
Debrecen, 1918. Ára 7 korona 20 fillér.

Müller Jenő: Világosság a páholyban... Az Érseki Lyceum nyomdája Eger,
1918. Ára 2 korona 40 fillér.

Bársony István: Az erdő könyve. Budapest, 1918. Erdei élmények és
elbeszélések. Singer és Wolfner kiadása; ára 6 korona.

Pásztor József: Rangosan. Alföldi történetek. Budapest, 1918. A Táltos
kiadása; ára 7 korona.




Hétről-hétre


GLOSSZÁK


A hercegprímás a Regnum Marianum céljaira 100.000 koronát adományozott.
Mi általában nem foglalkozunk jótékony cselekedetek dicsőítésével, akkor
sem, ha főpapjaink az adakozók. Adakozni a fölöslegből: kötelesség. S ha
kinek nincs több koronányi feleslegénél és ennyit ad--adománya lelki
értékben a milliók feleslege mellé kerül. De a hercegprímás példaadása
más megítélés alá esik. Régóta figyeljük adakozásait s ma már
nagyszabású, egységes jótékonysági akció bontakozik ki előttünk. Logikus
fővel, a kort megértő higgadt lélekkel és okosan érző szívvel szervezett
akció. Nem hézagok bevakolása, túltengő könymirigyek ideig-óráig tartó
eldugaszolása kisebb-nagyobb összegekkel, hanem előre lendítése hosszú
időre és messzi távlatokra, senyvedő intézményeknek, meg nem alapozott
életrevalóságoknak; talpraállítása gondokkal küzdő szervezeteknek.
Csernoch János látszólag hideg szemmel nézi az életet, voltaképen
pedig az okosság és praktikus fölény szuperpluszával. Áttekintése és
koncepciója van, csodálatos józan érzéke a keresztény praktikumhoz, ami
csak hosszú élet átgondolt tapasztalatain szűrődhetik keresztül.
Legújabban a Regnum Marianum-ra esett figyelme. Nemcsak arról
nevezetes ez a szivünkhöz közelálló intézmény, hogy ott adják ki és
szerkesztik testvérlapjainkat a „Zászlónk‟-at, „Nagyasszonyunk‟-at, „Kis
Pajtás‟-t, hogy egyideig lapunk is tulajdonába tartozott s ma is lelki
szoros rokonságot tart vele, hanem arról is, hogy otthont nyújt a
budapesti kath. hittanárok egyrészének, még pedig családias, testvéri,
tiszta, boldog, munkás otthont. S a hercegprímás sok-sok papja él még
otthontalanul e kísértő kőrengetegben s a hercegprímás a Regnum
Marianumot most nagyszabású koncepcióval kiemeli csendes rejtekéből és
korszakos alakulás középpontjává avatja. A levél, mellyel adományát
kiséri, fejedelmi szózat és fejedelmi igéret. A fővárosi hittanárok
állandó otthonának meg kell teremtődnie. A Regnum Marianum szellemének
vonzó köre a fejedelmi szózattól és ténytől újabb akcióra tágul. A
hitoktatás intenzitása és hatékony ereje a jövő nemzedék keresztény
lelkiségének egyetlen biztosítéka. Az otthontalan hittanárok egységes,
meleg, bensőséges otthonba tömörítése régi programja a Regnum Marianum
vezetőségének is. A hercegprímás most rajtuk, nemes munkájukon
felejtette mindig éberen figyelő szemét. S ahol ez a nyugodt, gondolkozó
szem megpihen,--az megérzi a kéz áldását is. A Regnum Marianum kis
köztársaság, különlegesen kialakult katholikus életközössége a
hercegprímás adománya révén hivatalos pecsétet kapott és meghívót újabb,
nagy feladatokra. Biztos, hogy az új feladatok miatt örül elsősorban a
fejedelmi ajándéknak, mert minden egyes tagja erős, elszánt harcosa a
hitnek és szerető barátja az ifjúságnak. Budapest hitoktatásának
egységes szervezése, Budapest jövő keresztény generációjának, a
keresztény intelligenciának megmentése nem budapesti, nem is esztergom
főegyházmegyei kérdés, hanem elsőrangú országos érdek. A hitoktatók
nagyszabású otthonának megteremtése a Regnum Marianum szellemében közös
ügye a magyar katholikus világnak. A hercegprímás ezt a sürgős, égető
feladatot ismerte fel és kinyújtotta segítő kezét. Másokon a sor, hogy
kövessék példáját. Ez nem jótékonyság, nem is szeretjük ezt a szót
használni, ez kormányzati bölcseség és mérhetetlen erkölcsi haszonnal
járó befektetés. Ezért és csakis ezért írtunk--szokásunktól
eltérően--egy, mindezek nélkül is nagylelkű és jelentős főpapi
adományról. a. j.

Hatósági ruha és cipő. Apránként feleszmélnek kormányzóink s két
rendelettel elibeállanak a vér-és aranyelmélet zsebrákjainak. Lesz
olcsóbb ruha és olcsóbb cipő. Egyelőre ruhát csak korlátolt számban
kaphatnak az arra legjobban rászorulók, viszont a cipőuzsorát egyetlen
szorítással megfékezik. Így azután lehetővé válik, hogy pap, tanító,
jegyző s egyéb hivatalnok egy hónapi fizetésének feláldozásával már
vehessen egy pár cipőt, amelynek megvásárlására egy hónappal ezelőtt
negyedévi fizetésre volt szüksége. Lehet lesz majd, hogy a kereset után
élő művelt középosztály valamelyik páriája a feleségének és gyermekeinek
is kiutalhasson egy-egy cipőfejelést vagy talpalást s az se lesz
ritkaság, ha eső idején szárazlábbal ússza meg az uccát. Mi csupán arra
az egyébként igen egyszerű kérdésre várnánk feleletet, hogy miért vártak
a rendcsinálással negyedfél esztendőt, amikor a háború kitörésekor
egyszerre mindent le lehetett volna foglalni s meg lehetett volna
rendszabályozni. Emlékezünk arra, hogy derék közvetitőink azon időben
még kábultak voltak a rémülettől, azt hitték, hogy becsületeseknek
muszáj lenniök, mert máskép felkötik őket. Akkor még birtak volna velük.
Azóta azután már rájöttek arra, hogy nekik ez a háború tulajdonképen
csak az ő diadalmas offenzivájuk ellenünk és szokásuk szerint megint
győztek. Hogy ezután lassúbb lesz a tempó, az már alig használ az
áldozatoknak.

[Illustration: A király Stemmer László árkászkapitány jelentését fogadja
a harctéren]

[Illustration: Báró Stöger-Steiner közös hadügyminiszter most ünnepelte
negyvenéves szolgálati jubileumát]

[Illustration: A megszállott velencei tartományból. Olasz leány a
kútnál]

Tompa irodalmi hagyatéka. A virágregék és hazafias allegóriák szelíd
szavú költője halála előtt néhány héttel egy könyvalakú, fekete pecsétes
csomagot küldött a jászóvári premontreiekhez megőrzés végett. Közülök
többel jó barátságban volt, Rozsnyón sokszor felkereste őket. A
plébániai anyakönyvlapokból készített burkolatra maga jegyezte fel
óhaját, hogy a csomag 50 év múlva bontandó fel, kiadásából eredő
jövedelem a Tud. Akadémiát illeti. Az 50 év folyó hó 15.-én telik le és
pünkösd harmadnapján a jászói országos levéltár egyik érdekessége a
nyilvánosság elé kerül. Mi van a szerető gonddal őrzött csomagban?
Gyulai Pál és Lévay József nyilatkozatai szerint Tompa kortársaira
vonatkozó anekdoták és persziflázsok, egykorú eseményekre vonatkozó
egyéni bírálatok, melyeket a költő nem akart akkoriban napvilágra
juttatni, nehogy özvegyen hagyott hitvesét kellemetlenségek érjék.
Aligha csalódunk azonban, ha oly költeményeket is várunk, melyekben
Tompa honfiúi bánatát leplezetlenül megírta költészetének ama
korszakában, amidőn a cenzúra miatt csak fátyol alatt mutogathatta
allegóriáiban az elnyomott nemzet sebeit. Bármi legyen a titokzatos
könyvben, közvetlenül és vonatkozásaiban sok érdekességet igér Tompa
életének utolsó szakából.

A kútnál. H. R. hadnagy írja az olasz harctérről az alábbi sorokat: A
megszállott velencei tartományban egy olasz város határában tanyázunk. A
front innen 50-60 kilométerre van; mi biztosító szolgálatot teljesítünk.
Az itt elmenő hadiutat biztosítjuk az utánpótlás számára. Hosszú ideig
nem volt semmi különös dolgunk, csendben töltöttük a napokat és azalatt
„kulturmunkát‟ végeztünk. „Megszelidítettük‟ az olaszokat. A lakosság
egyik része elmenekült a visszavonuló olasz hadsereggel, a másik rész
pedig itthon rekedt, de sokáig nem mert a rejtekhelyekből előjönni. A
vízhiány kényszerítette az elrejtőzködött, bizalmatlan lakosságot, hogy
megkezdje újra a mindennapi forgalmat. A városnak nincs vízvezetéke,
néhány kút látja el vizszükségletét. A legjobb és legbőségesebb vizet
pedig az a kút szolgáltatta, amely a mi tartalékállomásunk közelében
volt. Két öreg, töpörödött olaszt küldtek ide a kúthoz, hogy kikémleljék
a helyzetet. Ezeket úgylátszik arra szánták, hogy az „emberevők‟ e vén
csontokat falják fel először. A következő napon két idősebb asszony
merészkedett a kúthoz és ezek is jó híreket vittek haza. Az ellenséges
katonák nem eszik meg az olaszokat. És egyszer csak annyira helyreállott
a bizalom, hogy két szép olasz leány tünt fel a kútnál. Ezek voltak
aztán az igazi békekövetek. Teljesen helyreállott a bizalom, mi is
bementünk a városba és az olaszok is szabadon jártak-keltek benne.
Rövidesen eltünt minden nyoma az ellenségeskedésnek. A mult héten már
„tarka délutánt‟ rendeztünk a kútnál. Olasz lányok és asszonyok nevettek
a mi katonáink tréfáin. Ezt a nevezetes kutat lefényképeztük és
bemutatjuk önöknek is.

Gabona. Milyen bűvösen hangzó szó lett ez a háború alatt. Valamikor
földszagot hozott a szalonba, most pedig kenyérillatot érzünk utána.
Mindnyájan elismerjük, tudjuk, hogy ez a föld legdrágább kincse, az ég
áldása. Búza, rozs... kenyér... A milliók itthon és az idegenben a nap
minden órájában ezekre gondolnak. Népek sorsa, birodalmak jövője, azon
fordul meg, hogy van-e kenyerük? A hadviselésnek is ez a legfontosabb
fegyvere. A kenyér legyőzi az ellenséget. Ukrainából vonatok, hajók
hozzák a gabonát és rövidesen megérik a román béke vetése is. A román
malmokban a központi hatalmak számára őrölnek. A béke olajágának is
kenyérillata van...

[Illustration: Tábori tüzérsiremlék az olasz harctéren]

[Illustration: A Nővédelmi Bizottság megalakulása. Báró Hazai Samu
vezérezredes előadást tart a hadseregnél alkalmazott nők munkájáról]




Szerkesztői üzenetek


Kéziratokat nem adunk vissza.

Névtelen levelek olvasatlanul a papírkosárba kerülnek.

Sötét világ. (R. B-a.) Elt-e valaha ember e világon, aki nem látta
sötétnek maga fölött az eget? Mily borzalmas sötétségbe sülyed olykor a
lelkünk világossága, árnyékká válunk benne, elnyúlunk a földön tompa
érzésnélküliséggel és nem hiszünk a virradásban. Vagy elértnek hitt
célunk előtt hideg kéz markol könyörtelenül a szivünkbe, kemény láb
tapodt feszült idegzetünkre, hogy megdermedünk és látnunk kell, mint
ragadja el más az esengve várt babért. Vagy utat törtünk naiv, romlatlan
lelkesedéssel, véreztünk és verejtékeztünk, kezünk eldurvult a
csákányozásban, éheztünk, fáztunk, lerongyolódtunk, kigúnyoltattunk,
arcul verettünk, de hittünk abban, hogy szükség van ránk, hogy az út,
amelyen ázunk-fázunk, megaláztatunk, az igazsághoz vezet--és amikor puha
talajhoz érünk, ritkul az erdő, kisüt a nap, gazdag aratás kinálkozik:
honnan-honnan nem előretör az eddig henyélők, kételkedők, ügyeskedők
serege, rozsdás, kicsorbult csákányunkat kineveti és aratógéppel arat,
míg mi kimerülten ülünk az útszélen és elsötétedik a szemünk és
összeszorul a szivünk. Már süt a nap, reng a vetés, de valahogyan nem
így képzeltük úttörésünk végét, valahogyan nem ilyen aratókat
vártunk--higyje el, az ilyen állapot több a sötétségnél is: ez a homály
szürke bizonytalansága, melybe energiánk csüggedten, fásultan oszlik
fel. Sötét világ? Csak annak lehet sötét világa, aki eltelik
enenhiúságával, hívságos ambícióival, aki szegényes emberi életét
középpontjává teszi a mindenségnek és nincs támasztéka a végtelenség
felé. Elbukik sokra becsült Énjének egyetlen komoly akadályában, mert
Énjét szent és sérthetetlen fenségnek nevelte. Az ön sötét világa csak
futó árnyék és bárányfelhő, gyöngéd szoktatás a mélyebb homályhoz s még
ezt' is el kell érnie, mielőtt reá nehezednék a sötétség. De ne feledje,
hogy az Istenember a Getsemáni kertben az emberi élet legsötétebb
keserűségével telt kelyhét fenékig kiitta az Úr akarata szerint és
gondoljon felmagasztosult arcára, szép, szelíd és bátor szemére, ahogyan
a poroszlókra nézett: Kit kerestek?--Én vagyok! Álljon csak hívő,
keresztény lélekkel a sötét napok nyomasztó kisértései, az élet
árnyékporoszlói elé és Krisztusra gondolva mondja: Én vagyok! Arcra
fognak borulni s ha elfogják is, ha halálra viszik is--az örökélet
napját nem zárhatják el lelkiszeme hivő sóvárgása elől.

L'art pour I'art. Sok üde kedvesség van írásában. A téma persze banális,
sokszor megírt, a fiatal leányok ritkán mennek el ilyen téma mellett
íratlanul, de ön a régi témában is tudott új eszméket találni s ez némi
reményt nyújt fejlődéséhez.

Pipacs. H. L. káptalandómi vikárius, Győr.

Röntgeneznek. Efajta írásművek nem ízlésünk szerint valók.

A kapitány. (L. A.) Nagyon is émelygős szentimentalizmus. Nem
biztathatjuk.

Péter. (T. A.) Feltünő jó kvalitások vannak benne. Mielőtt közölnők,
szeretnénk többet tudni írójáról és többet is olvasni írásaiból. Irjon
részletesen eddigi tanulmányairól, törekvéseiről, életpályájáról és
küldjön be egy-kettőt még akár újabb, akár régebbi dolgozataiból.

T. B. Torna. Utána nézünk. A kép beküldője közelebbi adatot nem
nyújtott, de most kérdést intéztünk hozzá.

Szines üveg. Igaza van abban, hogy az ifjúság szines üvegen át nézi a
világot. De épen ez az ifjúság szépsége s eszünk ágában sincs, hogy
megfosszuk tőle.

Ny--i. „A kutya és a férj‟ cimű novellát nem közölhetjük. A kutya
intelligenciája tendenciózusan emelkedik a férjé felé s minthogy ön
általánosít, mi az összes férjek tekintélyét védjük, amikor a kutya
felsőbbségének egyébként meggyőződéses és szimpatikus bizonyítását a
feledés homályába sülyesztjük.

R. A. Rákoscsaba. A kérdezett művész azt feleli, hogy forduljon hozzá
közvetetlenül. Szivesen látja műtermében a délelőtti órákban.

G. Andor. A rajztanárképzőbe csak érettségi vizsgálattal iratkozhatik
be.

Doktor. Kivánsága szerint jártunk el.--Az Arcképsorozat folytatódik.
Legközelebb a Zászlónk szerkesztője, a magyar ifjúsági irodalom modern,
keresztény lelkű megteremtője: Izsóf Alajos kerül sorra. Szivélyes
üdvözlet!

R. K. Debrecen. B. F. főgimnáziumi tanár. Dunántúli.--Ny. J. székely; M.
G. felsőtiszaháti; R. P. ungvári; P. M. soproni; B. M. budapesti; A.
János székelyföldi; a szerkesztő nyírségi. Az adatok nem születési
helyre, hanem arra vonatkoznak, ahol a legtöbb és legértékesebb
impressziókat szerezték.

A többi kéziratról a lövő héten.

       *       *       *       *       *

Felelős szerkesztő: ANDOR JÓZSEF Kiadótulajdonos: „Élet‟ Irodalmi és
Nyomda Részvénytársaság

       *       *       *       *       *

Lapunk

1914., 1915., 1916. összes számai fűzött állapotban
20 K.-ért évfolyamonként kaphatók a kiadóhivatalnál.

       *       *       *       *       *

TARTALOM: Noe bárkája.--c.--A szociáldemokrácia ellenségeskedése a
kereszténységgel. Prohászka Ottokár.--Virágos fák közt fiatal lány
megy. (Költemény.) Mécs László.--A budai gyár. (Elbeszélés.) Tarczai
György.--Az élet megújulása. Mátrai Rudolf.--Ruzsinszky.
(Elbeszélés.) Jancsó Ilona.--Az átlagember. (Regény.) Irta: Robert
Hugh Benson; fordította: Kálmán György.--Kultúra: Színházi
esték.--c. Oláh Gábor: Balgatag szerelem, a. j.--Szemere György: Két
leány. a. j.--Pásztor József: Rangosan, a. j.--Molnár Jenő: Amit
csak ketten tudnak.--c.--Beküldött könyvek.--Hétről-hétre: A
hercegprímás a Regnum Marianum céljaira, a. j.--Hatósági ruha és
cipő.--Tompa irodalmi hagyatéka.--A kútnál.--Szerkesztői üzenetek.

       *       *       *       *       *

Nyomatott az „Élet‟ Irodalmi és Nyomda Részvénytársaságnál Budapest, I,
Fehérvári-ut 15.

+------------------------------------------------------------------------------+
|  Most jelent meg!                                          Most jelent meg!  |
|                                                                              |
|                             Ajándéknak alkalmas!                             |
|                                                                              |
|      Pompás, hasznos könyv fiúknak és felnőtt ifjaknak! „A fiatal lány       |
|                     otthon‟ szerzőjének legújabb műve a                      |
|                                                                              |
|                                „Fiúk könyve‟                                 |
|                                                                              |
|         Irta: ifj. Gonda Béla. Előszóval ellátta: Prohászka Ottokár.         |
|                                                                              |
|   Tartalom: Útravaló a „Fiúk könyvének‟. Irta: Prohászka Ottokár.--Otthon    |
|     a családban.--Iskolában.--Engedelmesség, fegyelem.--Erkölcs, jellem,     |
|     akarat.--Lelkiismeret, kötelesség.--Egyéniség, tehetség.--Önművelés,     |
|    ízlés.--Pályaválasztás.--Nevelődés a közéletre.--Szociális és nemzeti     |
|         munka.--Életgazdaság.--Társaság, szórakozás.--Játék, sport.          |
|                                                                              |
|   Prohászka Ottokár Püspök írja a könyv előszavában: „Forgassa minden fiú    |
|      e könyvet,--tárna az, melyből gyémántok, tükör az, melyből ideálok      |
|   ragyognak feléje. Aki e könyvet olvassa, kapjon kedvet önmagához, kedvet   |
|   az öntudatában rejlő egyéniséghez s tegyen, alakítson magából embert. A    |
|    „Fiúk könyve‟ a fiúknak szól, hogy férfiak váljanak belőlük, kikben az    |
|                             Isten kedve telik.‟                              |
|                                                                              |
|                   A mű ára postaköltséggel 6 K 30 fillér.                    |
|                                                                              |
|       Megrendelhető az „Élet‟ R.-T.-nál Budapest, I, Fehérvári-út 15.        |
+------------------------------------------------------------------------------+

+------------------------------------------------------------------------------+
|                      Ifjúsági és műkedvelő színdarabok.                      |
|                                                                              |
|   Hatásos, tiszta irányzatú, magyar szellemben, jó magyar nyelven megírt,    |
|    a legegyszerűbb eszközökkel is előadható iskolai,ifjúsági és műkedvelő    |
|        előadásra rendkívül alkalmas, kedves és bájos kis színdarabok:        |
|                                                                              |
|    Elnökválság. (Szellemes komédia 1 felvonásban.) Irta: Benedek Marcel.     |
|    Teréz néni. (Színmű fiatal leányoknak 2 felv.) Irta: D. Lengyel Laura.    |
|     Rákóczi lobogója. (Emelkedett hangú történelmi ifjúsági színjáték 1      |
|                      felvonásban.) Irta: Lampérth Géza.                      |
|     *Főhadnagy úr sarcol. (Bájos hangú vígjáték 1 felv.) Irta: Lampérth      |
|                                    Géza.                                     |
|    A hadiárvák. (Költői ifjúsági színjáték 1 felv.) Irta: Pásztor József.    |
|    A Kárpátokban. (Hatásos ifj. színjáték 2 felv.) Irta: Pásztor József.     |
|    *A muszka vőlegény. (Aktuális népszínmű 1 felv.) Irta: Pásztor József.    |
|    Március 15. (Alkalmi ifj. színdarab 1 felv., 5. kiadás.) Irta: Pásztor    |
|                                   József.                                    |
|   A szabadság ünnepe. (Iskolai alkalmi darab 1 felvonásban, 2-ik kiadás.)    |
|                            Irta: Pásztor József.                             |
|   Az öreg honvéd. (Alkalmi verses jelenet 1 felvonásban, 2. kiadás.) Irta:   |
|                                Balla Miklós.                                 |
|   A hazaáruló. (Hatásos színdarab a forradalmi időkből 1 felvonásban, 2-ik   |
|                        kiadás.) Irta: Erdélyi Zoltán.                        |
|     Erzsébet királyné emléke. (Alkalmi gyermekszínjáték 1 felvonásban.)      |
|                            Irta: Erdélyi Zoltán.                             |
|       A honvéd szíve. (Ifjúsági színjáték 1 felvonásban.) Irta: Somlay       |
|                                   Károly.                                    |
|    A három királyok útja. (Karácsonyi álomjáték. 1 felv.) Irta: Szilágyi     |
|                                    Dezső.                                    |
|       Talpra magyar! (Alkalmi ifj. színjáték 1 felv.) Irta: Majthényi        |
|                                   György.                                    |
|                                                                              |
|    Egy színdarab 1 korona, a *-gal jelzett kettős füzetek ára 1 korona 50    |
|    fillér. Az egész sorozat bérmentve, ajánlva, a pénz előzetes beküldése    |
|     mellett 13 korona. (Utánvéttel 32 fillérrel több.) Megrendelhető: az     |
|       „Élet‟ Irodalmi és Nyomda R.-T.-nál Budapest I, Fehérvári-út 15.       |
+------------------------------------------------------------------------------+




Az „Élet‟ új könyvei!


       *       *       *       *       *

Endrődi Sándor

A pálya végén

Ára fűzve 7 korona.

A „Tücsök-dalok‟, a „Kuruc-dalok‟, az „Anakreoni dalok‟ költője, ebben a
könyvében költői alkotásának legjavát gyűjtötte egybe. Csak azokat a
költeményeit vette fel ebbe a gyűjteménybe, melyek az alkotás
legszerencsésebb pillanataiban születtek meg az örökkévalóság számára.
Gazdag, sokskálájú lantján a magyar érzésvilágot oly mélyen és igazán
kifejező dal terem, mint kevesekén azoké közül, kiket szárnyára kapott a
hír. Endrődi a meghittség, a csendes bensőség, a derű és melegség
költője, akinek minden sora örömet fakaszt az olvasó lelkében.

       *       *       *       *       *

Rákosi Jenő

A magyarságért

Ára fűzve 7 korona.

Rákosi Jenő, a magyar újságírás nagymestere, a kitünő író, aki az
írásművészetnek úgyszólván minden területén alkotott maradandót, „az
utóbbi félszázad közéletének egyik legismertebb, leglelkesebb és
legérdemesebb vezérszelleme.‟ Hosszú és sikerekben, hatásokban gazdag
pályája a magyarságért való szívós küzdelemben folyik és e küzdelem
során írt temérdek cikkéből válogatta össze és gyűjtötte ebbe a kötetbe
azokat, melyek a mai olvasót a legközvetlenebbül érdeklik. Rákosi Jenő
írói egyéniségét egész szeretetreméltóságában tükrözteti ez a könyv.

       *       *       *       *       *

Kárpáti Aurél

Budai Képeskönyv

Muhits Sándor rajzaival.

Ára fűzve 7 korona.

„Egy darab itt felejtett mult... Agyonnyomott, besüppedt, copfos tetejű
házak, aprók, tarkák és régiek, amelyek fölött álmokat keltegetve jár a
hold.‟--„Furcsa, szinte érthetetlen világ ez, de szép és álmokat
ébresztő.‟ Budának ebből a bájos-misztikus világából való az a húsz
novella és temérdek művészi kép, mely ezt a lebilincselően érdekes
könyvet megtölti. Aki valaha is gondolkodva sétálgatott Buda csendes
utcáin, annak számára sok mondanivalója van e könyvnek.

       *       *       *       *       *

Toma István

Élet és irodalom

Sok arcképpel.

Ára fűzve 10 korona.

Ebben a vaskos könyvben több mint száz író, tudós, politikus szólal meg.
Van itt bőséggel elbeszélés, tanulmány, tárca, aforizma és mindannyiban
az élet melegsége lüktet. Kaleidoszkóp-szerű változatossággal, az
érdekfeszítő megírás színpompájában vonul fel itt az élet és irodalom
kapcsolatának mindenkit érdeklő nagy témája. És akik e könyv lapjain
közreadják meggyőződésük, életbölcsességük gyöngyeit, akik egy-egy
elbeszéléssel, novellával, tárcával fényt, derűt sugároztatnak e
könyvbe: mindannyian kedves ismerősök, a tudomány, irodalom, művészet és
közélet jelesei.

       *       *       *       *       *

Megrendelhetők az ár és 70 fill. postaköltség előzetes beküldésével az
„Élet‟ Irod. és Nyomda R.-T.-nál Budapest, I, Fehérvári-út 15.

       *       *       *       *       *

Nyomatott az „Élet‟ irodalmi és nyomda részvénytársaságnál Budapest, I.,
Fehérvári-út 15/c.







--- Provided by LoyalBooks.com ---